Orbán az északírek ellen már Rossi rendelkezésére áll, Gulácsi nem

Styles

Magyarország labdarúgó-válogatottja a Szerbia ellen elszenvedett szoros vereség után Észak-Írországban lép pályára (20.45). Marco Rossi csapatának a 2016-os Eb-selejtezősorozat miatt van oka visszavágni ellenfelének.

A magyar válogatott keretéből a szerbek elleni találkozót követően távozott az izomsérülést szenvedő Botka Endre, míg az újonc Baráth Péter az U21-es nemzeti csapattal utazott el a lengyelországi Eb-selejtezőre, így az ő bemutatkozására várni kell. A hétfői edzésen Gulácsi Péter kisebb sérülést szenvedett, így ő sem tartott társaival Belfastba. Megérkezett viszont Telkibe és szombaton már a társaival edzett Willi Orbán, aki bölcsességfog-problémák miatt volt kénytelen kihagyni a csütörtöki találkozót. Az ő visszatérése minden bizonnyal jót tesz majd a védelemnek, de immár arra is van esély, hogy Callum Styles kezdő legyen. Az angol másodosztályú Barnsley játékosa jól szállt be a bal oldalra Szerbia ellen, így nem lenne meglepő, ha a stílusban hozzá még közelebb álló északírek ellen már kezdene is.

„Sokkal jobb körülmények vártak a válogatottnál, mint amire számítottam, profi stábbal, remek játékostársakkal dolgozhatok együtt. Nagyszerű pillanat volt, amikor csütörtökön az oldalvonalhoz sétáltam, és beállhattam a szerbek ellen, életem végéig nagy szeretettel őrzöm meg ezt az emléket. Az északíreknek nagyon jó csapatuk van, de nekünk saját magunkra kell fókuszálnunk. Ellenfelünk nem sok gólt kap, erős védelemmel szemben kell majd helyzeteket kialakítanunk. Örülök, hogy pozitív szurkolói visszajelzéseket kaptam az első meccsem után, a nekem jutott 20-25 perc alatt próbáltam a legjobb játékomat nyújtani, és ez mindig is így lesz, amikor a magyar válogatottban pályára lépek. Bízom benne, hogy hamarosan győzelmekben is lesz részem címeres mezben” – nyilatkozta szombaton Styles.

Észak-Írország válogatottja 2016-ban a magyarokat megelőzve jutott ki az Eb-re. Akkor a még Pintér Attila vezette magyar csapat hazai pályán 2:1-re kapott ki, míg idegenben, már Bernd Storckkal, 1:1-es döntetlent játszottak. Az északírek akkori sikerkapitánya, Michael O’Neill 2020-ban távozott. Utódja, Ian Baraclough nem tudta olyan hatékonyan összerakni a válogatottat. A Nemzetek Ligájában a másodosztályból kiestek, majd a vb-selejtezőkön nyolc meccsen kilenc pontot gyűjtve maradtak le a tornáról. Baraclough 21 összecsapáson irányította a válogatottat, amely mindössze ötször győzött. Az utolsó sikerüket múlt pénteken Luxemburg ellen aratták (1:3).

Az északír–magyar mérkőzés a belfasti Windsor Parkban kedden 20.45-kor kezdődik, a játékvezető az ír Rob Harvey lesz. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?