Olejník: „A futball össze tud kötni, de meg is tud osztani”

Olejník

Az utóbbi hat fordulóban a komáromi II. ligás labdarúgócsapat az 5. helyről lecsúszott a 11.-re a tabellán, és a Szlovák Kupából is kiesett. A gyengélkedés okairól és a jövőről Jozef Olejník vezetőedzővel beszélgettünk.
 

Hogyan értékeli ezt a gyenge mérkőzéssorozatot?

Mint ahogy hű szurkolóinkat, engem sem örvendeztet meg ez az állapot, s elérkezett az idő, hogy változtassunk az áldatlan helyzeten. Én is és a fiúk is tudatosítjuk a helyzet komolyságát, és nagyon szeretnénk mielőbb kijönni ebből a gödörből.

A futballrajongók túlnyomó többsége és a klubvezetés is az ön nevéhez köti az előző két szezonban elért szép eredményeket, és most is bíznak abban, hogy talpra állítja a csapatot, s folytatódik a jó foci Komáromban. Van erre esély?

Felelőtlenség lenne azt mondanom, hogy igen, de az biztos, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a helyzet megváltozzon. Ehhez az kell, hogy céltudatosan és intenzíven dolgozzunk, s minden játékosunk minden meccsen a tudása legjavát nyújtsa. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy a fiúk képességeit és játéktudását nem tudjuk növelni.


Miben kell védenceinek javulni a cél érdekében?

Hétről hétre, a célt látva keményen dolgozni, hogy játékunkon látható legyen a teljesítmény javulása és az a játékrendszer, amelyet a meccs előtt megbeszéltünk. Tudatosítanunk kell azt a fontos tényt, hogy a harmadik II. ligás szezonunk előtt 13 új játékos jött hozzánk, akiknek össze kellett szokniuk a tavalyról itt maradt fiúkkal, ami nem csak szakmai munkát igényel, hanem vannak emberi, lélektani vonatkozásai is. A mérkőzéseinkre látogatók közül sokan azt sem tudják, hogy az edukációs folyamatot gyakran befolyásolják betegségek és sérülések is, amelyek nem teszik lehetővé a jobb formában levő csapattagok pályára küldését, amikor az döntő lehet.


Az egyes mérkőzéseken sok a változtatás a csapat összetételében. Nem kristályosodott még ki a kezdőcsapat?

Mint említettem, a ligarajt után folyamatosan üldöztek bennünket a gátló körülmények – betegségek, gyakori sérülések –, amelyek gyakran kényszerítettek bennünket változtatni a csapat összetételén.


Az előző szezon után a távozott tapasztaltabb játékosok helyett – Nurkovics, Mészáros – hasonló kaliberűek nem érkeztek a csapatba. Nem kellene ezt az űrt valahogy betölteni?

Egyetértek, hiányzik ilyen típusú játékos a csapatunkból, s akár kettő is jöhetne. Ez javíthatna a fiatal játékosok mentális stabilitásán is.

Többször hangsúlyozza a fiúk előtt, hogy nemcsak a bajnoki pontokért, a helyezésért játszanak, a futballnak más küldetése is van. Konkrétan mire gondol?

Sok mindenre. A futball össze tud kötni, de meg is tud osztani. A futballt szerethetjük, de gyűlölhetjük is. A futball lehet öröm, de könnyek is. A futball olyan, mint az élet. Én hathatok a játékosokra úgy, hogy minden szituációban azt válasszák, ami előbbre viszi őket, és nemcsak mint játékost, hanem mint embert is. A nézők is hathatnak a játékosokra, és fordítva. Rájövünk, hogy a foci formálja a társadalmat. Mindenki eldöntheti, hogy őt hogyan érintette, érinti a foci. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?