Sport

Óbástról is a Vecseklő vitte el a Medves-kupát

Nem történt váltás a győztes tekintetében a Medves-kupa 50. felvonása után. Akárcsak legelőször, 1972-ben, tavaly és közben nemegyszer, ezúttal is Vecseklő csapata nyerte az öt medvesaljai település alkalmi focialakulatainak tornáját, amely immár negyedszer volt kispályás.
J. Mészáros Károly

2021. szeptember 8. 12:02

medves
Ismét a vecseklőiek lettek az elsők (Mede László felvétele)

Tavalyhoz képest mindössze két változás történt a győztes együttesben, szinte ugyanazok játszottak a minap is, mint legutóbb: Jakab György (csapatkapitány)– Jakab Dávid, Szabó Krisztián, Horváth Dominik, Bozó Marcell, Szabó Ferenc, ifj. Agócs Attila, id. Agócs Attila, Botos Péter, Deák Dániel és Bozó Richárd. Veretlenül, két-két győzelemmel és döntetlennel végeztek az élen az újbástiak és a medveshidegkútiak előtt. A vendéglátó óbástiaknak ezúttal az utolsó hely jutott.
 
„Két mérkőzésünkön is – a tajtiak és a vecseklőiek ellen – az utolsó fél percben úszott el a győzelmünk, s ezzel plusz négy pontot vesztettünk, de ilyen a futball, nem sopánkodunk – mondta lapunknak Tóth Gyula óbásti alpolgármester, a házigazda gárda csapatvezetője. – Mint kiderült, a vecseklőiek egyik játékosuk minap elhunyt testvérének emlékére harcolták ki az elsőséget. Majdnem hasonló eset történt, mint az 1972-es vecseklői nyitányon, amikor egy óbásti játékos rosszul lett a pályán, és kórházba szállítás után meghalt. Szép gesztusként a vecseklőiek akkor átengedték az óbástiaknak a győztesnek járó díjat. Idén maguk szerezték meg a pályán.”

Közel 400 ember volt kint az óbásti pályán, régen nem volt ott ennyi néző. Izgalmas mérkőzéseket hozott a déli tájainkon tán legnagyobb múltú focitorna. Mindenki odatette magát, sokáig csak döntetlenek sorjáztak, de a hajrában már más eredmények is születtek, s ez döntött a végső sorrendről. 

„Ilyen is van, örültünk az ötvenesnek, ezt meg kellett érnünk, így szép az egész. Hogy idáig eljussunk, ahhoz szervezőre, játékosra és mindenkire szükség volt, tettrekészségük, odaadásuk nélkül nem tartanánk az ötvenedik tornánál. Ilyesmi többször nem fordul elő az ember életében. Élmény a javából, hiszen a torna akkor indult, amikor születtem, s eddigi létezése önmagában felér egy csodával – mutatott rá a Medves-kupa jelentőségére Tóth Gyula. – Focinapunk fénypontja volt az öregfiúk találkozója. Egykori játékosok, inkább hatvan év körüliek futballoztak egymás ellen. Legtöbben Vecseklőről érkeztek, mérkőzésükön egyetlen gólt láttam. Minden egykori kupaszereplő emlékérmet vitt haza, s az összecsapás szünetében egy perc néma csenddel emlékeztünk meg azokra a játékosokra, akik már nem lehettek közöttünk.”

50. MEDVES-KUPA, Óbást

Újbást–Medveshidegkút 1:1, g.: Pál Dávid, ill. Kökény Patrik;
Tajti–Óbást 1:1, g.: Molnár Tamás, ill. Tóth Tibor;
Vecseklő–Újbást 0:0;
Tajti–Medveshidegkút 0:0;
Óbást–Vecseklő 1:1, g.: Jaro Drugda, ill. Bozó Marcell;
Újbást–Tajti 0:0;
Medveshidegkút–Óbást 2:0, g.: Kökény Patrik, Bial Csaba (öngól);
Tajti–Vecseklő 0:3, g.: Jakab György, Szabó Ferenc, Szabó Krisztián;
Újbást–Óbást 2:0, g.: Bogdán Nikolasz, Szitai Miroslav;
Medveshidegkút– Vecseklő 0:1, g.: ifj. Agócs Attila. 

Végeredmény: 1. Vecseklő 8, 2. Újbást 6, 3. Medveshidegkút 5, 4. Tajti 3, 5. Óbást 2.
Legeredményesebb játékos: Kökény Patrik (Medveshidegkút) 2 góllal.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kijárási tilalom

Jogi gondok a kijárási tilalommal

Zuzana Čaputová

Čaputová a traumák évének nevezte az elmúlt évet

Orvos válaszol az Új Szó Stúdióban – Ami a beszélgetésből kimaradt

Orvos válaszol az Új Szó Stúdióban – Ami a beszélgetésből kimaradt

koronavírus

Akinek tünetei vannak, ingyen mehet PCR-tesztre

koronavírus

Augusztusban a tizenkettedik leggyakoribb halálok volt a koronavírus-fertőzés

koronavírus

Koronavírus – Ismét ezer felett az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma, tízen elhunytak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.