NYILATKOZATOK

THOMAS SÖRENSEN, a dánok angolok elleni 3:0-s vereségét követően elismerte, hogy egy-két gólért őt lehet hibáztatni: „Ilyen a kapussors. Egyszer bravúrokat mutatsz be, másszor minden befelé pattan. Most az utóbbi történt velem.

THOMAS SÖRENSEN, a dánok angolok elleni 3:0-s vereségét követően elismerte, hogy egy-két gólért őt lehet hibáztatni: „Ilyen a kapussors. Egyszer bravúrokat mutatsz be, másszor minden befelé pattan. Most az utóbbi történt velem.” A Premier League-ben szereplő Sunderland játékosa hangsúlyozta: „Ferdinand fejesénél visszafelé vetődött, ezért pattant a testéről a labda a gólvonal mögé, míg Heskey találatánál az esőáztatta pályán nem tudta kiszámítani, hova érkezik a lövés. Morten Olsen, szövetségi kapitány a szurkolókkal ellentétben nem őt, hanem az egész védelmet tette felelőssé a kiesésért.

„Csak a mérkőzés előtti órákban tudtam meg, hogy a kezdőcsapatban jutok szóhoz. Kicsit meglepődtem, de természetesen örültem a lehetőségnek” – mondta OLIVER NEUVILLE, a német–paraguayi nyolcaddöntő gólszerzője. – Boldog vagyok, hogy én döntöttem el a továbbjutást. Most már bármi előfordulhat, folytatódhat a német válogatott sikersorozata. Újra bebizonyítottuk, hogy a legkiélezettebb helyzetekben is gólt tudunk szerezni, ez hatalmas önbizalmat adhat a csapatnak.

Továbbjutást érő góllal ajándékozta meg OLIVER KAHNT a csatár Neuville a Paraguay elleni nyolcaddöntőben. A németek kapusa 33. születésnapját ünnepelte szombaton. „Borzasztó lett volna pont ezen a napon kiesni – mondta Kahn. Nehéz mérkőzés volt, de tudtuk, hogy türelmesnek kell lennünk. A nagy meleg miatt sem rohanhattunk ész nélkül.”

GERHARD SCHRÖDER kancellár szerint a német válogatott megérdemelt győzelmet aratott Paraguay ellen: „Egyértelműen jobbak voltunk, főleg az utolsó 20 percben. Gyönyörű góllal nyertünk 1:0-ra, s a negyeddöntőben is sikert várok.” (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?