Nyerni kell a DAC-nak a bennmaradáshoz

Dunaszerdahey |

<p>A DAC ma (18.00) a bennmaradás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen a nagyszombati csapatot fogadja a labdarúgó Corgoň Liga 33., utolsó fordulójában. Saját kezükben a sorsuk a sárga-kékeknek, ha nyernek, mindenképpen bennmaradnak, ellenkező esetben a ligetiek botlása szükséges a kiesés elkerülésére.</p>

„Rendkívül elszántan készülünk a kulcsfontosságú összecsapásra. Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával, számunkra csak a győzelem az elfogadható. Bízom benne, hogy védenceim kiadják magukból a maximumot, és begyűjtjük a bennmaradást jelentő három pontot – mondta lapunknak Radványi Miklós megbízott vezetőedző, aki Ali Reza Marzbannal egyelőre csak ezen a meccsen irányítja a csallóközi csapatot. – Mi csak a saját mérkőzésünkkel foglalkozunk, az összecsapás során sem fogjuk a ligetiek találkozóját figyelni.”

A szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén felmentette Ilami Halimit, így a játékmester pályára léphet a nagyszombatiak ellen. Németh Zsolt viszont hiányzik, mert az U19-es válogatottal Hollandiába utazott. Megtudtuk, Bajevski azért nem játszott a zsolnai bajnokin, nehogy begyűjtse negyedik sárgáját a három lappal rendelkező csatár. A dunaszerdahelyieknek most jóval nagyobb szükségünk lesz a macedón támadóra.

„Mindenképpen támadótaktikával és két csatárral, Bajevskivel és Yaverzadehhel lépünk pályára, de nem fogunk ész nélkül rohamozni. Nem muszáj, hogy már a huszadik percben 2:0-ra vezessünk, az a fontos, mennyi lesz a végeredmény – szögezte le Radványi, majd hozzátette: – A nagymihályi Szlovák Kupa döntőjében láttuk, hogy a pontrúgásoknál rendkívül bizonytalan a Spartak védelme, azért sokat gyakoroltuk a rögzített helyzeteket.” A Slovantól 6:0-ra elvesztett kupadöntő után lemondott Milan Malatinský, helyét a Spartaknál eddigi segítője, Peter Zelenský vette át. „Jól ismerem az 52 éves trénert, aki Nagyszombatban az edzőm volt. Alaposan fel tudja heccelni a játékosokat, de azt hiszem, a nagymihályi fiaskó mély nyomokat hagyott bennük… Az viszont igaz, hogy ők nyugodtan focizhatnak, míg mi nagy nyomás alatt vagyunk.”

Novota János, a DAC csapatkapitánya is bizakodik: „Harcias hangulatban várjuk a mérkőzést, mindenképpen nyernünk kell a Spartak ellen. Nem fogunk a riválisok meccseivel foglalkozni, csak a saját teljesítményünkre összpontosítunk. Nekünk és a nagyszombatiaknak is vannak problémáik, bízom benne, hogy kivívjuk a bennmaradást, és győzelemmel búcsúzom a dunaszerdahelyi csapattól.”

A DAC várható kezdőcsapata: Novota–Nikolic, Marcin, Majus, Varga (Kazlauskas)–Helísek, Halimi, Sariyar, Palla–Bajevski, Yaverzadeh.

A kiesés szempontjából a sereghajtó Petržalka helyzete a legnehezebb, a 29 pontot gyűjtött Fieber-legénység a Senicát fogadja. A ligetieknek nem elég nyerniük, hanem bízniuk kell abban, hogy a nagyszombatiak vagy a máriatölgyesiek besegítenek. Kedvezőbb a helyzetük a 32 pontos kassaiaknak, nekik egy Dubnica elleni idegenbeli döntetlen is elég az élvonalbeli tagsághoz. Ám, ha kikapnak a keletiek és győznek a ligetiek, az egymás elleni meccsek alapján (3:0, 0:1, 0:0) a fővárosiak maradnak a Corgoň Ligában. Ha a ligetiek döntetleneznek és a csallóköziek vereséget szenvednek, akkor a most 30 pontos DAC húzná a rövidebbet, mert a dunaszerdahelyiek az egymással vívott találkozókon eggyel kevesebb gólt lőttek idegenben...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?