Norwichban a listavezető Liverpool

London |

<p>A kiesés ellen küzdő Norwich City vendége lesz a listavezető FC Liverpool az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 35. fordulójában.</p>

Az 1990 óta első bajnoki címükre hajtó Vörösök 15 meccs óta veretlenek, utóbbi tíz találkozójukat megnyerték, s nagy meglepetés lenne, ha éppen Norwichban szakadna meg fantasztikus sorozatuk. Sztárcsatáruk, az uruguayi Luís Suárez ráadásul nagyon szeret az aktuális rivális ellen játszani: utóbbi négy összecsapásukon összesen 11-szer talált a hálóba, legutóbbi, decemberi mérkőzésükön négyszer volt eredményes, míg a mostani találkozó helyszínén, a Carrow Roadon kétszer is mesterhármast jegyzett.

    A vasárnapi meccsről szólva Steven Gerrard, az FC Liverpool csapatkapitánya ugyanakkor azt mondta: úgy kell kezelniük ellenfelüket, mint az AC Milant kezelték a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőben.

    "A szezon végéhez közeledve minden mérkőzésnek egyre nagyobb a jelentősége. Nem szabad arra gondolnunk, milyen mez van az ellenfélen, és milyen játékosok alkotják. Úgy kell rájuk tekintenünk, mint a világ legjobb csapatára" - fogalmazott.

    A Liverpoolt két pont hátránnyal követő Chelsea a sereghajtó Sunderlandet fogadja szombaton, míg a harmadik Manchester Cityhez - amely utóbbi két bajnokiján öt pontot is elhullajtott - Gera Zoltán gárdája, a West Bromwich Albion látogat a forduló hétfő esti zárómérkőzésén.

    Vasárnap David Moyes először látogat volt csapatához, az Evertonhoz azóta, hogy tavaly a Manchester United vezetőedzője lett, s reméli, hogy két győzelem után sorozatban a harmadikat is megszerzi együttesével - bár ezúttal nem az MU az esélyes.
    
    Premier League, 35. forduló:
    szombat:
Tottenham Hotspur-Fulham 13.45
Aston Villa-Southampton 16.00  
Cardiff City-Stoke City 16.00
Newcastle United-Swansea City 16.00
West Ham United-Crystal Palace 16.00
Chelsea-Sunderland 18.30
    vasárnap:
Norwich City- FC Liverpool 13.00  
Hull City-Arsenal 15.05  
Everton-Manchester United 17.10
    hétfő:
Manchester City-West Bromwich Albion 21.00

    Az állás:
 1. FC Liverpool           34   93-42   77 pont
 2. Chelsea                34   66-24   75
 3. Manchester City        33   88-34   71
 4. Arsenal                34   59-41   67
 5. Everton                34   55-34   66
 6. Tottenham Hotspur      34   48-48   60
 7. Manchester United      33   56-38   57
 8. Southampton            34   50-45   48
 9. Newcastle United       34   38-52   46
10. Stoke City             34   38-48   43
11. Crystal Palace         34   27-41   40
12. West Ham United        34   38-47   37
13. Hull City              33   34-40   36
14. Aston Villa            33   35-49   34
15. Swansea City           34   45-50   33
16. West Bromwich Albion   33   40-51   33
17. Norwich City           34   26-53   32
18. Fulham                 34   34-74   30
19. Cardiff City           34   30-64   29
20. Sunderland             33   31-56   26
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?