NHL - Fordulatos mérkőzésen egyenlített a Tampa

Tampa |

<p>Fordulatos mérkőzés után a házigazda Tampa Bay Lightning 4-3-ra legyőzte a Chicago Blackhawks csapatát, ezzel összesítésben 1-1-re áll az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa döntője a második találkozót követően.</p>

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc következő felvonását magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik Chicagóban.

Stanley Kupa, döntő, 2. mérkőzés:
Tampa Bay Lightning-Chicago Blackhawks 4-3 (1-0, 2-2, 1-1)

gól: Paquette (13.), Kucserov (27.), Johnson (34.), Garrison (49.), illetve Shaw (24.), Teravainen (26.), Seabrook (44.)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1. Akárcsak az első találkozón, most is jól kezdett a története során eddig egyszer, még 2004-ben bajnok Tampa, és Paquette takarásból leadott lövésével egy harmad után vezetett. A fordulást követően gyorsan fordítottak a vendégek. Előbb Shaw közelről nem hibázott, majd két perc elteltével Teravainen - a nyitó összecsapás egyik hőse - jó ütemű passzból emberelőnyben talált be. 

Felpörgött a Lightning. A 27. percben Kucserov a kapunak háttal beleért Garrison lövésébe, Crawford nem védhetett. Aztán jött Johnson szerencsés találata: a csatár éles szögből a chicagói kapus testére ütötte a pakkot, amely onnan csorgott a gólvonal mögé. A hazai játékosnak ez volt a 13. gólja a rájátszásban, amivel az élen áll.

A záró harmad elején a 2010-ben és 2013-ban is Stanley Kupa-győztes Chicago vitatható körülmények között egyenlített egy kontrából. Seabrook lövésénél zavarták Bishop kapust, aki előbb reklamált, majd cserét kért lábsérülése miatt. Később ugyan rövid időre visszatért, de újonc cseretársa, Vasziljevszkij folytatta a fontos összecsapást.

A 49. percben emberelőnyben eldöntötte a csatát a Tampa: Garrison lövése a chicagói Desjardins botjáról pattant be. A hajrában remekül védekezett a hazai együttes, és végül sikerült a párharcban egyenlítenie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?