NHL - A jól hajrázó Chicago nyerte a döntő első mérkőzését

Tampa |

<p>Az 54. és 56. percben eredményes Chicago Blackhawks 2-1-re legyőzte a házigazda Tampa Bay Ligtningot az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa-döntőjének első mérkőzésén.</p>

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc következő felvonását magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik ugyancsak Tampában.

Stanley Kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Tampa Bay Lightning-Chicago Blackhawks 1-2 (1-0, 0-0, 0-2)

gól: Killorn (5.), illetve Teravainen (54.), Vermette (56.)

Jól kezdett a története során eddig egyszer, még 2004-ben bajnok Tampa, és Killorn révén már az 5. percben vezetett. A folytatásban inkább a védekezéssel foglalkoztak a csapatok. Az iram óriási volt, ám kevés lövőhelyzet alakult ki.

A záró harmadban aztán a 2010-ben és 2013-ban is Stanley Kupa-győztes Chicago előbb egyenlített Teravainen lövésével. A hazaiak kapusa, a 201 centiméteres Bishop 113:28 perc után kapott gólt. Rá két percre a finn csatár remekül zavart, a védők eladták a korongot, amelyre Vermette csapott le, és mértani pontossággal lőtte ki a bal felső sarkot. A pakk a felsőléc és a bal kapuvas találkozásáról pattant be.

Ezzel a sikerrel a Chicago elvette a pályaelőnyt a Tampától. Az idei rájátszásban a Lightning először kapott ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?