Nemzetek Ligája – Elmarad a hétfői cseh-skót mérkőzés

A németek megpályázzák a 2024-es futball Eb rendezését

A skót együttest fogadta volna hétfőn a cseh labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája csoportkörének második fordulójában, Olomoucban, a mérkőzés azonban elmarad hazai koronavírusos esetek miatt – közölte szombaton a cseh sportági szövetség.

A bejelentés szerint a cseh együttes vizsgálatakor két pozitív esetre derült fény, ezért nem lép a válogatott pályára a hétfői játéknapon.

A cseh csapat péntek este még szerepelt: vendégként nyert Pozsonyban 3–1-re a szlovákok legjobbjai ellen. A találkozó előtt jelentette be a Slavia Praha elnöke, hogy a mérkőzést követően kérni fogja klubja hét játékosának távozását a cseh keretből, mivel a nemzeti csapatnál már a második stábtag kapta el a koronavírust. A prágai együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában – vagy a svájci Young Boysszal, vagy a dán Midtjyllanddal – mérkőzik szeptember 22-én és 23-án, majd pedig 29-én és 30-án.

Tomas Soucek, a West Ham United középpályása és Patrik Schick, az AS Roma támadója már eleve kihagyni kényszerült a szlovákok elleni összecsapást, mivel korábban házi karanténba kerültek azt követően, hogy közvetlen kapcsolatban voltak a válogatottnál az első pozitív tesztet produkáló – meg nem nevezett – stábtaggal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?