<p>Új alapszabály, az elnökválasztás módjának megváltoztatása, helyek a végrehajtó bizottságban – Igor Nemeček, a Szlovák Jégkorongszövetség (SZĽH) elnöke ezzel a „kínálattal” próbálja jobb belátásra bírni a válogatott bojkottját meghirdető hokisokat.</p>
Nemeček: jövő nyáron lehet új elnökválasztás
Legkorábban 2016 júniusára hívhatják össze a Szlovák Jégkorongszövetség rendkívüli közgyűlését, amelyen akár új vezetést is választhatnak a küldöttek. Új választást!Múlt pénteken került nyilvánosságra az a közlemény, amelyben 52 szlovák jégkorongozó fejti ki kritikus véleményét a szövetség júniusi elnökválasztásával kapcsolatban. Igor Nemeček akkor szoros versenyben tartotta meg pozícióját a kihívó Richard Lintnerrel szemben, úgy, hogy a választáson a SZĽH egyes bizottságainak elnökei is voksolhattak, akiket viszont épp Nemečekék neveztek ki. Nemeček győzelmére akkor 27 játékos reagált nyilatkozatban, elítélve a választási szabályokat. A legnevesebb szlovák hokisok leszögezték, nem szeretnék, ha nevüket bármilyen módon összekapcsolnák a SZĽH vezetésével, és tiltakozásul lemondták a részvételt a szokásos évértékelő ankéton (a gála el is maradt, a díjakat egyénileg juttatták el a játékosoknak). A jégkorongozók újabb közleményükben még konkrétabban fogalmaztak: amíg nem kerül sor módosított szabályok szerinti új elnökválasztásra, addig nem állnak a válogatott rendelkezésére. Az aláírók között van Marko Daňo kivételével az összes NHL-ben szereplő szlovák sztár (Hossa, Gáborík, Chára, Sekera, Tatar) és lényegében minden nevesebb, Európában játszó hokis (Sersen, Nagy, Laco, Graňák stb.), mintegy két csapatra való játékos. Lesz változásIgor Nemeček, a szövetség elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján két közleményt olvasott fel reakcióként a kialakult helyzetre. Előbb a végrehajtó bizottság „ajánlatát” tolmácsolta: a SZĽH tanácsának legközelebbi ülésén benyújtják az alapszabály módosítását. „A javaslat úgy lesz kialakítva, hogy az új elnököt kizárólag a szövetség tagjai és a klubok választhassák – mondta Nemeček, hozzátéve, a változtatásokat akkor is véghez viszik, ha esetleg a parlamentben nem menne át az új sporttörvény. – Ha pedig az új alapszabály életbe lép, lehetséges lesz rendkívüli közgyűlés összehívása.” Erre legkorábban jövő nyáron kerülhet sor, s a végrehajtó bizottság, a SZĽH tanácsa vagy a közgyűlés küldötteinek többsége (50% + 1 küldött) kezdeményezheti rajta a tisztújítást. Nem szimpatikusNemeček ezután saját véleményének is hangot adott. Szerinte 17 évnyi munkája nyomán senki előtt sem kell szégyenkeznie. „De hosszabb ideje támadások kereszttüzében állok, amit nem fogadhatok el. A disznóság tetőfokának vélem, hogy ez a negatív légkör az új szövetségi kapitány, Zdeno Cíger személyére is kiterjedt – jegyezte meg feldúltan Nemeček, majd visszatért az olvasáshoz. – A 2011-es vb-t maximálisan jól megszerveztük, utána második szlovákként a nemzetközi szövetség végrehajtó szervének tagja lettem, vagyis ők pozitívabbnak látták a tevékenységemet, mint sokan Szlovákiában. Realista vagyok, tudom, hogy sosem leszek a közvélemény számára olyan szimpatikus, mint az ún. aranygeneráció tagjai.” Nemeček újra hangsúlyozta, az elnökválasztás demokratikusan zajlott le, semmilyen előírást nem szegtek meg, és jogerősen maradt a SZĽH vezetője. Megismételte ajánlatát a bojkottálók felé is: tagokat delegálhatnak a most héttagú végrehajtó bizottságba, amely akár 11-tagúra is bővülhet. Cíger és Robert Švehla, a válogatott főmenedzsere ma Besztecebányára utazik, hogy a tiltakozó hokisok vezetőjének tekintett Michal Handzušsal tárgyaljanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.