Nem vádolják csalással

Lausanne. Szerdán délelőtt befejeződött a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) az olimpiai aranyérmétől megfosztott Annus Adrián meghallgatása, döntés hat héten belül várható. Annus tárgyalása kedden egész nap, szerdán pedig három órán át tartott.

Lausanne. Szerdán délelőtt befejeződött a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) az olimpiai aranyérmétől megfosztott Annus Adrián meghallgatása, döntés hat héten belül várható. Annus tárgyalása kedden egész nap, szerdán pedig három órán át tartott. A magyar kalapácsvetőt nem vádolják csalással, a vizeletminta manipulálásával, „csak” a doppingszabályok megsértésével.

Az athéni elsőségétől szintén megfosztott Fazekas Róbert meghallgatása ma kezdődik. A diszkoszvetőt – akárcsak Annust – Eva Maria Barki, Bécsben élő magyar ügyvéd védi. Fazekas mellett orvosa, Pikó Károly és családtagjai tanúskodnak.

A háromfős lausanne-i testületbe az atléták egy osztrák szakembert jelöltek, rajta kívül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a CAS képviselője alkotja a grémiumot, amelynek a döntése kötelező érvényű lesz a NOB-ra, a sportolókra, s az érintett szövetségekre nézve egyaránt.

Annust utólagos mintavétel megtagadása, Fazekast pedig elégtelen mintaadás miatt zárták ki az olimpiáról. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége Annust felmentette, Fazekast egy évre tiltotta el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?