Nem tudott nyerni a főlényben levő Duslo

Vágsellye |

<p>Hiába játszott a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben a Duslo, gól nélkül zárult a kassai fakó vágsellyei vendégjátéka. A higanymozgású Ladislav Vencel már az 1. félidőben eldönthette volna a három pont sorsát,ám két ziccert is elpuskázott.</p>

Hiába játszott a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben a Duslo, gól nélkül zárult a kassai fakó vágsellyei vendégjátéka. A higanymozgású Ladislav Vencel már az 1. félidőben eldönthette volna a három pont sorsát,ám két ziccert is elpuskázott. Szünet után Šajbidor és a tapasztalt Lancz előtt adódtak a lehetőségek, ám az irányzékkal baj volt. A vendégek szívósan védekeztek, a legjobbjuknak a két méter magas Jozef Brudňák kapus bizonyult, aki több ízben is kitett magáért. „A két idegenbeli győzelmünk után ezúttal be kellett érnünk a döntetlennel. Védenceim küzdöttek, de sajnos, ismét kihagyták a helyzeteket. Szűk kerettel rendelkezünk, mivel Vyskoč és Najman sérüléssel bajlódik, csatárínséggel küszködünk” – mondta Martin Babinec, a vágsellyeiek edzője. Kassai kollégája, Ladislav Totkovič – egy éve még a Duslót irányította – viszont elégedetten értékelt: „Végig taktikusan futballoztunk, s rászolgáltunk a döntetlenre. Szorosan őriztük a hazaiak kulcsembereit, csak azt sajnálom, hogy a támadó játékunkba sok hiba csúszott.” (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?