Az újonc rimaszombatiak 3:0 arányban kikaptak az éllovas és bajnok Žilina otthonában. A találkozóról Piszár József csapatkapitányt kérdeztük.
Nem segített a szünet
Sajnos, az első félidőben sokat hibáztak a hátvédeink, s három gólt kaptunk. A második játékrészben nekünk is voltak helyzeteink, de a másik oldalon is akadtak lehetőségek. Ekkor már jobb volt a játék, de ráfizettünk a korábbi hibáinkra.
Milyen reményekkel indultak Zsolnára?
Legalább egy pontot szerettünk volna szerezni. Jó focit akartunk játszani, természetesen a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, de a támadást se akartuk elhanyagolni. De hiába, ha sok a hiba, nem nyerhet a csapat.
Az előző fordulókban eredményes párost alkotott Maruniakkal, ő azonban most csak az utolsó húsz percre állt be.
Nem tudom megmondani, hogy más lett volna-e az eredmény, ha Maruniak kezdettől fogva játszik. Most az egycsatáros taktikát választottuk, a középpályássornak kellett volna a támadásoknál előbbre jönni. Főként Bella volt ezzel a feladattal megbízva.
Az eredményből úgy tűnik, nem vált a csapat hasznára a válogatott mérkőzés miatti szünet.
Szerintem nem segített senkinek, jobb lenne, ha nem lennének szünetek a bajnokság során. A mi csapatunk kétszeresen rá van szorulva a folyamatos játékra, hisz nem szoktunk még össze. Nekünk mindenképp jobb lett volna, ha a múlt hétvégén is játszunk. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.