Nem jött össze a sokadik szenzáció, kikapott a magyar válogatott Olaszországtól

hunita

Nem jutott be a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe a magyar válogatott, miután Olaszország 2:0-ra győzni tudott a Puskás Arénában. Szalai Ádámék ugyanakkor büszkék lehetnek a hétfő esti, valamint az egész csoportkörös teljesítményükre is, mivel a második helyen végeztek a halálcsoportban.

Telt ház és fergeteges hangulat – mondhatni semmi különös, csak a szokásos, de a szurkolók már a himnuszoknál szintet léptek: gyakorlatilag az egész stadion tapsolt az olasz himnusz ritmusára, Marco Rossi szövetségi kapitány előtt tisztelegve.

Szoboszlai már az első percben kecsegtető helyről végezhetett el szabadrúgást, de a lövés a sorfalban végezte. A túloldalon Gulácsi hozta rá a frászt a hazai szurkolókra, miután kis híján saját kapujába paskolt egy beadást. Di Lorenzo fejese a 12. percben mellészállt, ezután viszont sokáig tizenhatosok közti játék folyt, kevés helyzettel és kevés szép megoldással. A magyar válogatott sokszor a kelleténél egy fokkal higgadtabban járatta a labdát hátul, és benne volt a levegőben, hogy a jól letámadó olaszok egyszer hasznot húznak a szituációból.

Ez történt a 27. percben: Nagy Ádám rossz hazaadására Gnonto startolt rá – először Gulácsi még menteni tudott, de a kipattanót Raspadori a hálóba vágta – 0:1. Három perccel később Di Lorenzo lábában volt a második vendég gól, de ballal éppen csak a kapufa mellé tekert. Ez a pillanat ébresztette fel a magyar válogatottat, amely ezután átvette az irányítást – Fiola egy ízben úgy keltett zavart az olasz tizenhatosban, hogy az már Messit idézte. Nem sokkal később ugyan a magyar védelem is átélt izgalmas pillanatokat, de a következő nagy lehetőség ismét a magyaroké volt, amikor Szoboszlai szabadrúgása után Szalai Attilához került a labda, akitől elpattant a labda.

A félidő utolsó percei magyar mezőnyfölénnyel és egy kis Szalai Ádám-féle kakaskodással zárultak.

A második félidő elképesztő magyar lehetőségekkel indult, a hazaiak hat másodperc alatt négyszer rúghattak volna gólt, de Nego, Szoboszlai, Styles és Szalai Ádám sem járt sikerrel – pont utóbbi helyzete volt a legnagyobb. A túloldalon azonnal és könyörtelenül büntetett az olasz csapat, Dimarco érkezett jó ütemben a túlsó oldalon egy beadásra – 0:2.

Két perccel később újabb magyar ziccer maradt ki, a berobbanó Styles fejesét Donnarumma bravúrral védte. Styles a 63. percben is főszereplővé válhatott volna, lövését ezúttal szögletre blokkolták az olaszok. Az ezt követő szögletnél Willi Orbán is feliratkozott a nagy helyzetet kidolgozó magyarok listájára. Fokozódott a magyar nyomás, egy perccel később Styles jelentkezett újabb lövéssel.

Rossi több cseréje után is folytatódott a magyar dominancia, egy ízben a videóbíró nézte vissza, miért fogott földet Ádám Martin a tizenhatosban, de a francia játékvezetőhöz hasonlóan nem látott szabálytalanságot.

A hajrában is becsületesen ment előre a magyar csapat, de ez hétfő este kevésnek bizonyult, az olaszok megtartották a kétgólos előnyt. Szalai Ádám így vereséggel búcsúzott a válogatottól, de a mérkőzés közben és után is vastapssal éltették őt a szurkolók.

Olaszország bejutott a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, Magyarország 10 ponttal a második helyen zárt a csoportban.

Galéria
Érdekes

Magyarország–Olaszország 0:2 (0:1)

Puskás Aréna, 67 000 néző.

Góllövők: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

Játékvezető: Bastien (francia)

Sárga lap: Szalai Á., Fiola, ill. Acerbi

MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Lang, Orbán, Szalai At.–Fiola, Nagy (46. Styles), Schäfer, Kerkez (57. Gazdag)–Négo (75. Bolla), Szoboszlai (85. Kleinheisler)–Szalai Á. (75. Ádám)

OLASZORSZÁG: Donnarumma–Tolói, Bonucci, Acerbi (46. Bastoni)–Di Lorenzo (89. Mazocchi), Barella, Jorginho (72. Pobega), Cristante, Dimarco–Gnonto (65. Gabbiadini), Raspadori (72. Scamacca).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?