(Fotó: TASR)
Nem a visszavágás vágya fűti az érsekújvári hokisokat
Idegenben kezdi meg szerdán (18.00) a zólyomiak elleni playoff-negyeddöntős szereplését a Tipos extraligás érsekújvári jégkorongcsapat.
Az előző idényben 11. helyen záró érsekjúváriak egy év kihagyás után játszhatnak újra a playoffban. Két évvel ezelőtt, a kassaiak elleni sikeres kvalifikációt követően épp a mostani ellenfél zólyomiakkal találkoztak a nyolc között. A 0:4-gyel végződő sorozat azonban semmilyen nyomot nem hagyhatott a zöld-fehéreken, mivel alig néhány játékos maradt a klubban az akkori keretből.
Majoross Gergely vezetőedzőt sem foglalkoztatja az akkori széria, mint ahogy annak sem tulajdonít különösebb jelentőséget, hogy a zólyomiak rossz formában fejezték be az alapszakaszt, utolsó hét bajnokijukból hatot elveszítettek.
„Mi ebből a szempontból csak magunkkal törődünk. Az, hogy három fontos győzelemmel zártuk az alapszakaszt, egy mentális pluszt ad nekünk” – szögezte le lapunknak a magyarországi szakember, aki harmadik éve dolgozik Érsekújvárban.
A mostani idénybeli egymás elleni meccseik már komolyabb támpontként szolgálhatnak. Ezeken három zólyomi (2:1, 6:3, 6:3) és egy érsekújvári (4:3) siker született.
„A zólyomiak nagy támadópotenciállal rendelkeznek, ezért a pálya egészén zártan kell védekeznünk, minél kevesebb kockázatot vállalva a koronggal való játék során. Azaz olyan pozíciókban kell lennünk folyamatosan, hogy ha el is veszítenénk a korongot, akkor is legyen esélyünk hatásosan védekezni. Emellett a zólyomiak nagyon gyorsak tudnak lenni az átmenetekben, ezek a kulcsfontosságú tényezők a párharcban” – magyarázta Majoross, míg a rivális edzője, Peter Oremus azt emelte ki a klubhonlapnak adott interjújában, hogy az érsekújváriak légiósai a legjobbak közé tartoznak a bajnokságban.
Az érsekújváriak műsora
Márc. 15., szerda:
Zvolen–Nové Zámky
Márc. 16., csütörtök:
Zvolen–Nové Zámky
Márc. 19., vasárnap:
Nové Zámky–Zvolen
Márc. 20., hétfő:
Nové Zámky–Zvolen
Márc. 23., csütörtök:
Zvolen–Nové Zámky
Márc. 25., szombat:
Nové Zámky–Zvolen
Márc. 27., hétfő:
Zvolen–Nové Zámky
Sérültek mindkét oldalon vannak jelenleg is – mint ahogy olyan játékosok is, akik a másik klub mezében is lehúztak egy vagy több szezont. Langkow, Šiška, Stupka vagy Hain jól ismerik az érsekújváriak hazai öltözőjét is, míg a zöld-fehérek védője, Andrej Hatala például 2021-ben bajnokságot nyert a zólyomiakkal.
„Hosszú szériára számítok, amelyet az dönthet el, melyik csapat jégkorongozói tudnak jobban koncentrálni az aktuális játékhelyzet(ek)re. A playoffban nem számít egy rossz csere, egy rossz harmad, mint ahogy egy nagyon jó csere vagy egy nagyon jó harmad sem. Érdekes párharcra van kilátás, lépésről lépésre próbálunk majd javulni” – összegzett Majoross.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.