Nehéz dolga lesz a Puskás Akadémiának

Fehérvár

A DAC mellett további két Fortuna ligás és három NB I-es csapat is pályára lép csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában.

A Fehérvár és a Honvéd hazai pályán, míg a Puskás Akadémia idegenben harcolhatja ki a továbbjutást, a Žilina Walesben, a Ružomberok Svájcban játszik.

Hozni a kötelezőt

A papírforma szerint a legkönnyebb dolga a Fehérvárnak lesz, ugyanis ellenfele, az ír Bohemians Dublin egyrészt legutóbb nyolc éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban, másrészt története során 31 európai párharcából mindössze hatot nyert meg, s erre legutóbb 2008-ban volt példa. Ami ugyanakkor némi óvatosságra adhat okot, az a tény, hogy amióta az ír bajnokság újraindult augusztusban, a dubliniak mind a négy találkozójukat megnyerték, így a második helyre jöttek fel a tabellán. Emellett valószínűleg a fehérváriak is élénken emlékeznek még a tavalyi Európa-liga-blamára, amikor a második selejtezőkörben nagy meglepetésre a svájci másodosztályú Vaduzzal szemben estek ki. 

Esélyesebb Honvéd

A Honvéd, bár kiemeltként várta a sorsolást, egyáltalán nem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot. A hétvégi főpróbája egyik gárdának sem sikerült jól, a kispestiek 3:1-re kikaptak az újonc MTK-tól, míg az Inter Turku szintén városi riválisa, a Turku PS otthonában maradt alul 1:0-ra.

A múlt ebben a párharcban is a magyar csapat sikerét vetíti előre, mivel a finn gárda eddig mindössze hatszor lépett ki a nemzetközi színtérre, de csupán egyszer tudott egy kört menni, 2005-ös debütálásakor az azóta már megszűnt Intertotó-kupában. A Honvéd ezzel szemben rutinos kupaindulónak számít, nemcsak hosszú története során, hanem a közelmúltban is, most ugyanis sorozatban negyedszer harcolta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát.

Bemutatkozik a Puskás

A legnehezebb feladat előtt minden szempontból a Puskás Akadémia áll. Egyrészt a magyar csapatok közül egyedüli nem kiemeltként a legnehezebb riválist kapta, másrészt idegenben kell pályára lépnie, harmadrészt ez lesz az első fellépése Európában. Ráadásul a svéd Hammarby elleni párharc előtt nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie a felcsúti együttesnek, mivel több koronavírusos esetet regisztráltak a csapatban a bajnoki nyitány előtt. Ennek fényében az is valószínűsíthető, hogy a Puskás Akadémia nem a legjobb együttesével tud kiállni. A Hammarby 17 forduló után hetedik a svéd bajnokságban, legutóbbi két találkozóján nyeretlen maradt.

Meglepetésre készülve

„Jók a megérzéseim. Ha minden egyes játékosom száz százalékot fog nyújtani, meglepetést okozhatunkˮ – nyilatkozta Ján Haspra, a rózsahegyiek vezetőedzője a klubhonlapnak.

Csapata a svájci bajnokság negyedik helyén végzett Servette otthonába látogat. A távolról sem ideális idénykezdés ellenére (a Fortuna Ligában négy forduló alatt három döntetlen és egy vereség) Haspra úgy gondolja, a rózsahegyieknek van esélyük a továbbjutásra. „Csak abból az alapigazságból kell kiindulni, hogy több gólt kell lőnünk az ellenfélnélˮ – mondta a tréner, aki újra számíthat a sérüléséből felépült Almási Lászlóra.

A Ružomberok tavaly is indult az Európa-liga selejtezőjében, akkor az első fordulóban a Levszki Szófia ellen kettős vereséggel búcsúzott.

Žilina: walesi kaland

Az MŠK Žilina a walesi The New Saints otthonában lép pályára ma este. „Nehéz mérkőzésre számítok egy agresszíven futballozó csapat ellen. Az ellenfelünk minden évben ott van a selejtezőben, tapasztalt játékosok alkotják a keretetˮ – fogalmazott az indulás előtt Jakub Paur, a zsolnaiak csapatkapitánya. 

A walesi csapat a 2019/20-as szezonban hét év után először nem tudta megnyerni hazája bajnokságát. Bár a zsolnaiak a párharc egyértelmű esélyesei, Pavol Staňo csapatának teljesítménye rendkívül hullámzó az utóbbi hetekben (a Fortuna Ligában a Nitra és a Pohronie ellen is vereséget szenvedett), így várhatóan nehéz dolga lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?