Nyon. Az Európai Labdarúgó Szövetség elkészítette az UEFA-kupa második szakaszának, a csoportkörnek a sorsolását, ez alapján a Ferencváros ellenfelei az A jelű kvintettben a Feyenoord (otthon), a Schalke 04 (idegenben), az FC Basel (o) és a skót Hearts (i).
Nehéz csoportban a Fradi
László Csaba vezetőedző úgy véli, hogy a ferencvárosi csapat nehéz csoportba került, ezzel együtt nem tart a megméretéstől: „Eddig sem ijedtünk meg a komoly feladatoktól, ezúttal sem fogunk. A Feyenoord és a Schalke két európai élcsapat, ellenük játszani fantasztikus élmény lesz a játékosoknak. Mindent megteszünk azért, hogy szurkolóink is jól szórakozzanak ezeken a találkozókon.”
A Feyenoord elleni első találkozó pikantériája, hogy a holland csapatnak Babos Gábor személyében magyar kapusa van, akí úgy véli, hogy az A-csoportot jó csapatok alkotják, így nehéz feladatot jelent majd a legjobb három közé, vagyis a következő fordulóba kerülés kiharcolása az UEFA-kupában: „Senkit nem szabad lebecsülnünk, nem is áll szándékunkban, hiszen a továbbjutás csak így jöhet össze. Számunkra teljesen mindegy, hogy az első, a második vagy a harmadik helyről lépünk tovább, a lényeg az, hogy sikerüljön. Szívből kívánom, hogy a Fradi is ott legyen a háromban!” – mondta a magyar kapus. Hozzátette: társai ismerik a Ferencváros nevét, arra azonban fel kell készíteni őket, hogy milyen hangulat vár rájuk az Üllői úton. „Számomra különleges ez a párharc, hiszen először játszok Magyarországon magyar csapat ellen egy külföldi együttes színeiben.”
Szkukalek Igor, a Ferencváros nemesócsai játékosa: „Mit mondjak, egy biztos, nem könnyű csoport! De másra nem is számíthattunk. Meg kell nyernünk a hazai meccseinket. Korábban a Newcastle és a Stuttgart sem tudott győzni az Üllői úton... A végelszámolásnál a hazai mérkőzések döntenek majd.” (mti, o-o, zsi)
A labdarúgó UEFA-kupa második körének csoportbeosztása
A-CSOPORT: Feyenoord, Schalke 04, FC Basel, Hearts, Ferencváros.
B-CSOPORT: Parma, Besiktas, Bilbao, Steaua Bucuresti, Standard Liége.
C-CSOPORT: FC Bruges, Zaragoza, Utrecht, Dnyipro (ukrán), Austria Wien.
D-CSOPORT: Newcastle, Sporting Lisboa, Sochaux, Panioniosz, Dinamo Tbiliszi.
E-CSOPORT: Lazio, Villarreal, Middlesbrough, Partizan Beograd, Egaleo (görög).
F-CSOPORT: Glasgow Rangers, Auxerre, Grazer AK, Amica Wronki (lengyel), Alkmaar.
G-CSOPORT: Stuttgart, Benfica, Dinamo Zagreb, Heerenveen, Beveren.
H-CSOPORT: AEK Athén, Lille, Sevilla, Aachen, Szentpétervár.
Az FTC mérkőzései – november 4.: Ferencváros–Feyenoord, november 25.: Schalke 04–Ferencváros, december 1.: Ferencváros–FC Basel, december 16.: Hearts–Ferencváros.
Csoportonként három gárda jut tovább, hozzájuk csatlakozik a BL-ből érkező nyolc alakulat. A legjobb 32 között már ismét kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.