Nehéz csata vár a Fradira és a Spartakra

<div>A zöld-fehéreknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a HNK Rijeka ellen, a nagyszombatiaknak pedig 0:0-s döntetlent követően kell legyőzniük a Zesztafonit a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának mai visszavágóin.</div><div>&nbsp;</div>

Az első meccsen aratott győzelmeiknek köszönhetően a diósgyőriek és a trencséniek kedvező helyzetből várhatják a mai meccseket. Már a Hullra készülnekA trencséniek olyannyira magabiztosak a szerb Vojvodina 4:0-s legyőzését követően, hogy már az újabb fordulós meccsüket szervezik: a harmadik körben az angol Hull Cityt nem Dubnicán, hanem a zsolnai stadionban szeretnék fogadni. „Az angol csapat volt a legatraktívabb ellenfél a lehetségesek közül. Egy szlovák focistának, aki a Fortuna Ligában szerepel, élete meccse lehet a Premier League-ben játszó Hull ellen pályára lépni – jelentette ki Martin Ševela, a trencséniek vezetőedzője. – Ez nagy motiváció számunkra, de még mindig csak félúton vagyunk. Koncentráltak leszünk az újvidéki visszavágón, mindent megteszünk a továbbjutásért.” A 20.00 órakor kezdő mecscsen (a Slovak Sport TV1 és TV3 élőben közvetíti) a trencséniek már nem számíthatnak az argentin Aldo Baézre, aki a prágai Slaviába igazolt. Szivics: tuti sosincsA diósgyőriek is ünneplésre készülnek, a bolgár Liteksz Lovecs ellen 2:0-s előnnyel kezdenek Nyíregyházán (20.30, élőben közvetíti az M2).Tomiszlav Szivics együttese múlt héten Bulgáriában szervezett védekezéssel és kiváló helyzetkihasználással szerzett komoly előnyt a második mérkőzésre, s még úgy is a párharc egyértelmű esélyese, hogy szektorbezárással is büntették a szurkolói miatt. „Nem mehetünk biztosra. Tuti sosincs, nem hihetjük, hogy zsebünkben a továbbjutás. Ugyan már! Erről szó sincs, s a napi munka során sem érzek hasonló elbizakodottságot a játékosaimon. Ha számolgatunk, ha azt nézegetjük, hogy az orosz Krasznodarral játszhatunk a következő körben, bajba kerülhetünk. Vagyis csak azzal kell törődnünk, hogy a visszavágón is nyerjünk” – nyilatkozta Szivics. Nem fog ész nélkül rohanni a FradiA Ferencvárosnál is csak a győzelemben gondolkodnak a HNK Rijeka elleni találkozó előtt. Az egy héttel ezelőtti minimális különbségű, 1:0-s vereség bizakodásra adhat okot, az akkor mutatott teljesítménynél viszont nagyságrendekkel jobb kell a visszavágón. „Nem könnyű a helyzetünk, az biztos, az azonban örömmel tölt el minket, hogy edzésről edzésre jobban ismerjük egymást és folyamatosan fejlődünk. Kell még idő, hogy teljesen összeálljon a csapat, de bízom benne, hogy sikerül a továbbjutás a Rijeka ellen” – mondta a klub honlapjának Stjepan Kukuruzovic, az FTC egyik új nyári igazolása. A svájci légiós szerint képesek lesznek támadófocit játszani. „Meg kell mutatnunk, hogy igenis jobb csapat vagyunk annál, mint amit Horvátországban láthattak a drukkerek. Ezzel együtt nem fogunk ész nélkül rohanni, okosan kell futballoznunk a visszavágón. Támadásban magasabb fordulatszámon pörgünk majd, több helyzetet is ki kell dolgoznunk.” A fővárosi együttes a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-tól fogadja majd riválisát (élőben közvetíti az M1), s a diósgyőriekhez hasonlóan szintén szektorbezárásra kényszerül drukkereinek korábbi viselkedése miatt. Egygólos meccs lesz?A nagyszombatiak ebben az idényben még veretlenek tétmeccsen (3 győzelem, 2 döntetlen), és ha tovább akarnak jutni, akkor folytatniuk kell jó sorozatukat a grúz Zesztafoni ellen is. „Teljesen nyílt a párharc, ellenfelünk is gólt fog akarni rúgni, érdekes meccset várok” – szögezte le Juraj Jarábek, a Spartak trénere. A 0:0-val végződő első meccsen is volt gólszerzési lehetősége mindkét gárdának, de Aranyosmaróton (a nagyszombati stadionban zajlik az átépítés) már be kell találniuk a hálóba. „Nehéz meccs lesz, szerintem egy gól fog dönteni. Még a grúziainál is jobb mérkőzést várok. Mi leszünk a házigazdák, és szükségünk is lesz a szurkolók biztatására” – tette hozzá Jarábek. A drukkerek viszont a szokásosnál legalább 600-zal kevesebben lesznek a 19.30-kor kezdődő találkozón, mivel az UEFA a nagyszombatiakat is szektorbezárással büntette a nézők rasszista megnyilvánulásai miatt. Tisztes búcsú a célA magyar bajnoki ezüstérmes győriek a hazai 0:3-mal gyakorlatilag elvesztették a továbbjutás lehetőségét a múlt héten, így a svéd IFK Göteborg otthonában (a meccs 19.00 órakor kezdődik) csak a tisztes helytállás lesz az ETO célja, s még ez sem lesz egyszerű: az eddigi sérültek mellé Marko Dinjar, Nikola Trajkovics és Marián Had is csatlakozott, így az U19-es Eb-n szereplőkkel együtt 10 győri játékosra nem számíthat Horváth Ferenc vezetőedző. A kassaiaknál csak a szlovén Ajdin Redzic harcképtelen, de a Liberec elleni 1:0-s hazai vereséget követően a keletieknek nem lehetnek vérmes reményeik, már csak formájuk miatt sem: a kassaiak az új idényben mind a négy tétmeccsüket elveszítették. „Amíg van némi esély, küzdeni fogunk, ugyanúgy felkészülünk, mint az első meccsre”– mondta Radoslav Látal, a kassaiak vezetőedzője. A találkozót (19.00) a Nova Sport élőben közvetíti. (MTI, TASR, ot) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?