Athén. Az Ázsia-bajnok dél-koreai csapat legyőzésével bejutott az elődöntőbe a magyar férfi kézilabda-válogatott az athéni olimpián. A sportág magyar férfi képviselői utoljára az 1988-as szöuli játékokon szerepeltek a legjobb négy között.
Négy között a magyarok
Fordulást követően védekezési stílust váltott az ellenfél, a lövőket már messze a kaputól megzavarták. Nehéz volt így helyzetbe kerülni, ennek ellenére a forgatókönyv egyszerűnek tűnt: magyar gól – általában Nagy vagy Gál révén –, koreai egyenlítés, szinte mindig Paek jóvoltából. ĺgy ment ez a mérkőzés a 42. percig, amikor is Paek a magyar szurkolók bánatára „eltévesztette az ütemet”, és vezetést szerzett csapatának (21:20). Beállt Szathmári, aki bravúrokkal mutatkozott be, ez pedig elegendő erőt adott a fordításhoz a társaknak. Megzavarodott az Ázsia-bajnok, s az egyre inkább lendületbe jövő magyar csapat megint háromgólos előnyre tett szert. A magyar férfiak – akik ezt megelőzően 1988-ban voltak a legjobb négy között olimpián – legközelebb pénteken lépnek pályára, mégpedig a világbajnok horvátok ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.