Ne dőljön be a jogi kiskaput kihasználó irodának!

SZABÓ LÁSZLÓMegcsörren a telefon, és egy kedves női hang közli önnel, hogy utazást nyert. Ehhez már nem kell mást tennie, mint elmenni az irodába, átvenni az ajándékot. Persze, a végén kiderül, nem nyereményről van szó, egyszerűen csak azok közé került, akit átverni készülnek.

SZABÓ LÁSZLÓ

Megcsörren a telefon, és egy kedves női hang közli önnel, hogy utazást nyert. Ehhez már nem kell mást tennie, mint elmenni az irodába, átvenni az ajándékot. Persze, a végén kiderül, nem nyereményről van szó, egyszerűen csak azok közé került, akit átverni készülnek. Ne dőljön be nekik!

Az utóbbi években egyre gyakoribbak az olyan esetek, amikor utazási irodák telefonon keresik meg az áldozatot, majd elmondják nekik, hogy tengerparti utazást nyertek. Persze, szó sincs erről, csupán jogi kiskapukat kihasználó tevékenységet végez az iroda. Ők ugyanis tisztában vannak vele, hogy szinte nincs olyan ember, aki ne örülne egy ingyenes utazásnak. Ezért még akár Pozsonyba is felutazik a nyereményért. Ám az érkezést követően jön az első meglepetés, legalább tízen várnak ott, szintén a nyereményre. Ekkor megjelenik az iroda képviselője, és elmondja, hogy milyen szép helyre utaznak majd. De a tíz jelenlevő közül csak egy mehet oda, az, aki a legtöbbet kínálja, vagyis elárverezik az utat. Jó esetben sem nyeri az utat, hanem valamivel kedvezményesebben utazhat a tengerpartra, de az is elképzelhető, hogy a „győztes” a mesterségesen felhevített hangulatban végül a piaci árnál sokkal drágábban jut hozzá az utazáshoz. De még az sem biztos, hogy eljut, előfordult olyan is, hogy a befizetést követően az iroda munkatársai megszűntek létezni, nem kommunikáltak az ügyféllel.

Aki nem szeretne ilyen csapdába esni, annak nem kell mást tennie, mint azonnal letenni a telefont, ha valaki ilyen nyeremény kapcsán hívja. Ahhoz ugyanis, hogy utazást, vagy bármi mást nyerjen, előbb részt kell vennie valamilyen játékban. Ha nem játszott olyan játékban, amelynek egyik díja utazás, akkor szinte biztos, hogy csalók hívják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?