Nash felépülhet a rájátszásra

<p>Keményen készül, és optimistán várja a rájátszást Steve Nash, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers veterán sztárja.</p>

 

A 39 éves irányító az alapszakasz utolsó nyolc mérkőzését hát- és csípőproblémák miatt kihagyta, három nappal ezelőtt pedig injekciós kezelést kapott.    "Ma már képes voltam a félpályás edzésre fájdalom nélkül is. Remélem, képes leszek játszani és segíteni a csapatot" - mondta Nash, akit 2005-ben és 2006-ban is az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választottak.    Mike D'Antoni, a kaliforniai együttes vezetőedzője elmondta, várhatóan csak a vasárnap kezdődő rájátszás első mérkőzése előtt - amelyet a Nyugati főcsoport legjobbja, a San Antonio Spurs ellen vív a gárda - dönti majd el, beveti-e Nast.    A Lakersnek nagy szüksége lenne az irányítóra, ugyanis néhány nappal az alapszakasz vége előtt elveszette legjobbját, Kobe Bryantet, aki a Golten State Warriors elleni meccsen Achilles-ín-szakadást szenvedett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?