Komárom. Négytagú szlovákiai csapat utazott Szombathelyre, hogy részt vegyen a holnapi nemzetközi erőversenyen. Az akció azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert a viadalt az ISFA, tehát a profi világszövetség szervezi, és ilyen erőpróbán szlovákiai versenyző még soha nem vett részt.
Narancsik nevezett
Komárom. Négytagú szlovákiai csapat utazott Szombathelyre, hogy részt vegyen a holnapi nemzetközi erőversenyen. Az akció azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert a viadalt az ISFA, tehát a profi világszövetség szervezi, és ilyen erőpróbán szlovákiai versenyző még soha nem vett részt. A csapatot – amely a Magyarország legerősebb emberének tartott kétszeres exvilágbajnok Fekete László meghívására vesz részt a versenyen – a sportág egyik legnagyobb hazai alakja, Narancsik Sándor állította össze: 1. Peter Mudroch (Vágsellye), jelenlegi hivatalos szlovák bajnok; 2. Soós Péter (Tótmegyer), a hazai ranglista második helyezettje; 3. Kaszab Péter (Bátorkeszi), a legutóbbi Magyarország–Szlovákia viadal egyéni 2. helyezettje és 4. Nátek Attila (Bátorkeszi). Bár csapatversenyről van szó, némely műfajban a legjobbak párviadalára is sor kerül, így biztosan hatalmas küzdelmet hoz majd Fekete László és Peter Mudroch csatája a kőgolyópakolásban, amelyben mindketten 200 kiló felett tudnak. A viadal egyúttal teljesen új lehetőséget is jelent a szlovákiai fiúk számára: jó szereplésükkel ugyanis megtehetik az első fontos lépést igazi profi pályafutásuk felé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.