Nagykaposi második hely Sátoraljaújhelyen

Remák

Ezüstérmesként zárta a 10. alkalommal megrendezett Petik Rezső-emlékversenyt a zétényi Remák Dezső, a 3. liga D3-as csoportjában szereplő nagykaposi sakkcsapat oszlopos tagja. A kisgéresi Radi László a 20 résztvevő közül 13. lett.

A sátoraljaújhelyi városi könyvtárban lebonyolított seregszemlén Alsó-Bodrogköz, illetve Borsod–Abaúj–Zemplén vármegye legjobbjai ültek asztalhoz, köztük olyanok, akik a honi bajnokságban is meghatározó szerepet töltenek be. A versenyt 7 fordulós, svájci rendszerben, 2x15 perces játékidővel rendezték.

A torna rendszeres résztvevője, Remák most is kamatoztatta tapasztalatát. Mindössze egy vereséget elszenvedve került a második helyre, de ezt is a végső győzelmet megszerző Kovács Tamás mérte rá, aki nem mellesleg országos versenybíró, mesterjelölt. „Kovács a legjobbak közé tartozik a vármegyében, vele szemben minden kis apró figyelmetlenség megbosszulhatja magát, végzetessé válhat. Ezeken a kis hibákon múlott, hogy vesztesként álltam fel a sakktábla mögül. Szerencse, hogy ez még a 4. fordulóban történt, s tudtam aztán korrigálni. A továbbiakban kellő koncentrációmnak köszönhetően értem el a második helyet, amit nagyon is értékelni tudok, hiszen tavaly csak 6. lettem. Összességében viszont mindig az élmezőnyben végeztem az eddigi emlékversenyeken, s ez külön örömöt jelent számomra. Szeretek ide járni, mert azon kívül, hogy sokat tanulhat az ember, mindig egy jó baráti társaság is fogad” – nyilatkozta lapunknak Remák, aki legközelebb júniusban, Hidasnémetiben vesz részt egy nemzetközi tornán.

Jegyzőkönyv

10. PETIK REZSŐ-EMLÉKVERSENY, Sátoraljaújhely

1. Kovács Tamás (Sátoraljaújhely) 6.5,

2. Remák Dezső (Zétény) 5.0,

3. Magyar Sándor (Sátoraljaújhely) 4.5…

13. Radi László (Kisgéres) 3. (pan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?