Művégtagokkal futott, elődöntőbe jutott

London |

<p>Oscar Pistorius, az olimpiák történetének első művégtagokkal versenyző atlétája a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan a londoni játékokon is bejutott az elődöntőbe férfi 400 méteren.</p>

A háromszoros paralimpiai bajnok sprinter 45.44 mp-cel előfutamának második helyén ért célba szombat délelőtt, s ezzel biztosan, "helyen" lépett tovább a következő körbe.
Az idei legjobbját elérő Pistorius szereplése sokáig kérdéses volt Londonban, ugyanis annak ellenére, hogy tavaly sikerült teljesítenie az erősebbik ötkarikás kvalifikációs szintet (45.25 mp), s a tegui vb-n - egyedüli dél-afrikai 400-asként a mezőnyben - elődöntőt futott, hazája szövetség kikötötte, hogy idén is A szintet kell futnia, ami nem sikerült neki. Végül a dél-afrikaiak úgy döntöttek, a váltóban és egyéniben is szerepelhet.
A 25 éves atléta a pekingi olimpia előtt a nemzetközi szövetséggel (IAAF) harcolt azért, hogy indulhasson az épek versenyein is, s az IAAF végül kevéssel a 2008-as játékok előtt engedélyezte ezt számára, az olimpiai szintet akkor azonban már nem tudta megfutni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?