Muguruza kiütötte Rybárikovát

<p>Egyetlen pillanatig nem volt kétséges a wimbledoni női tenisztorna női egyesének tegnapi elődöntőjében, hogy Garbine&nbsp;Muguruza-Blanco legyőzi Magdaléna Rybárikovát.&nbsp;</p>

A szlovák teniszező karrierje legjobb eredményét produkálta a legjobb négy közé jutással, ez honfitársnői közül korábban csak Dominika Cibulkovának és Daniela Hantuchovának sikerült, de egyiküknek sem Wimbledonban. 

A legnagyobb presztizsű Grand Slam-torna első elődöntőjében a 14. kiemelt Garbine Muguruza-Blanco remek napot fogott ki, szinte lélegzetvételhez sem engedte jutni Rybárikovát. A spanyol teniszező az első szettben 5:0-nál, a másodikban 4:0nál „engedélyezett” egy-egy gémet Rybárikovának, aki így összességében 6:1, 6:1-re kozmetikázta a mindössze 64 percig tartó mérkőzést. 

„Magda rendkívül tehetséges, és remek torna van mögötte. Én azonban nagyon magabiztosan léptem pályára, és vele ellentétben nekem már volt tapasztalatom az ilyen szintű találkozókról – nyilatkozta Muguruza. – Wimbledonban már játszottam döntőt 2015-ben, az edzőm, Conchita Martínez pedig győzött is már itt, tehát tudja, mit kell tennem ehhez.” „Talán így jobb is, mint ha a harmadik szettben kaptam volna ki 8:6ra. Akkor megszakadtam volna bánatomban, hogy ennyire közel lett volna a döntő. Ha még egyszer eljutok idáig, már csak a nézők miatt is jobban fogok teljesíteni” – ígérte Rybáriková. A másik ágon az amerikai Venus Williams 6:4, 6:2-re verte a hazai Johanna Kontát. 
A férfiaknál Andy Murray után egy újabb nagy favorit búcsúzott a negyeddöntőben: Novak Djokovics a második szettben adta fel a mérkőzést a cseh Tomáš Berdych ellen. Djokovics másfél éve bajlódik könyöksérüléssel, s nem zárta ki, hogy hosszabb pihenésre vagy végső esetben pedig akár műtétre is szüksége lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?