MTI-JELENTÉSTorino.
Morata súlyos sérülése
MTI-JELENTÉS
Torino. Térdszalagszakadást szenvedett Álvaro Morata, aki a múlt héten igazolt a Bajnokok Ligája-győztes Real Madridtól az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatához.
A torinói klub bejelentette, hogy Morata még a hétfői edzésen ütközött a cserekapus Rubinhóval, és a vizsgálatok alapján a bal térdében elszakadt az egyik szalag, így legalább ötven napot kell kihagynia.
A 21 éves csatár öt évre szóló szerződést írt alá a múlt héten. A Juventus 20 millió eurót fizetett a Real Madridnak. A megállapodás értelmében ugyanakkor a spanyoloknak opciós joguk van arra, hogy egy vagy két év után 30 millió euróért visszavásárolják a futballistát.
Az olasz bajnokság 2014/15-ös idénye augusztus 30-án rajtol.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.