Molnár Zsuzsa Eb-ezüstje és megtalált kerékpárja

birkózás
Dortmund/Nagymegyer |

Három évvel ezelőtt kadettként kontinensbajnok lett, ezúttal juniorként ezüstérmet szerzett Molnár Zsuzsanna, a Nagymegyeri Birkózóklub kiválósága, aki a kánikulai napokban Dortmundban villantotta meg tudását. 

A 21 esztendős csallóközi sportoló, aki a kontinensviadalon a 72 kilós súlycsoportban lépett szőnyegre, az első körben a francia Muzatont, a másodikban a német Roeslert, a harmadikban pedig a török Batirt győzte le, sikerszériájának köszönhetően a döntőbe jutott. A fináléban azonban már legyőzőre talált, az ukrán Alpjejiveva elleni csatában a rövidebbet húzta. 

„A sportban a győzelmek mellett a vereségekkel is kalkulálni kell. Természetesen a vesztes csatákat is el kell fogadni, de a 10:0 arányú vereség nem a szakadéknyi tudásbeli különbséget tükrözi. Elismerem, jobb volt az ukrán kislány, de hogy ennyivel… Szerintem Zsuzsika elsősorban fejben, már az aranycsata előtti órákban, percekben elbukta a meccset. Sokan, köztük a szakági szövetség tisztségviselői írtak, telefonáltak, védencemet már előre Európa-bajnoknak titulálták. Képes vagy rá, muszáj megcsinálnod! Azt kérdezte tőlem a mindent eldöntő párharc előtt: mi lesz, ha nem nyerek? A favorizálás nem tett jót neki, lebénult. Nem azt produkálta, amire képes. Az viszont egyértelmű, hogy az ezüstérem is hatalmas fegyvertény. A tények, a körülmények ismeretében fényesen csillog. Konkrétan a felkészülés alakulására, a háttérre, a körülményekre célzok” – ecsete lapunknak a siker értékét a nagymegyeri ezüstérmes trénere, Raisz Attila. 

A szakember elsősorban a koronavírus-járvány miatt elmaradt rangos versenyeken való megmérettetésekre, az edzőtáborozásokra, a megfelelő képességű edzőpartnerek, valamint a kívánt anyagi háttér hiányára utalt. „A legjobbak többfős szakmai stábbal rendelkeztek, mi viszont ketten is elboldogultunk. Sebaj, a szusszanásnyi pihenő után újult erővel belevágunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az augusztus közepén az oroszországi Ufában sorra kerülő világbajnokságon ismét éremmel, lehetőleg a legfényesebbel gyarapítsuk gyűjteményünket. Csoda, hogy itt tartunk, de az igazi csoda még várat magára” – vázolta fel a további nyári tortúrát, annak remélt kicsúcsosodását az ambiciózus edző. 

„Természetesen örülök az ezüstéremnek, az újabb sikernek. Ugyanakkor azt is tudatosítottam, hogy a fináléban nem azt nyújtottam, amire képes vagyok. Egyébként a nagymegyeri városi rendőrök is megörvendeztettek. Az elődöntő utáni percekben arról értesítettek, hogy megtalálták a korábban eltulajdonított kerékpáromat” – elevenítette fel a viadalt tarkító örömhírt az Eb-ezüstérmes Molnár Zsuzsanna. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?