Módosítás előtt(?)

London. David Dein, az Angol Labdarúgó Szövetség alelnöke is támogatja azt az ötletet, hogy a hagyományokkal szakítva téli szünetet vezessenek be a Premier League-ben.
„A háromhetes pihenő jót tenne a játékosoknak, az edzőknek, de még a szurkolóknak is – mondta az F. A.

London. David Dein, az Angol Labdarúgó Szövetség alelnöke is támogatja azt az ötletet, hogy a hagyományokkal szakítva téli szünetet vezessenek be a Premier League-ben.

„A háromhetes pihenő jót tenne a játékosoknak, az edzőknek, de még a szurkolóknak is – mondta az F. A. egyik elöljárója, aki egyszemélyben a bajnoki címvédő és kupagyőztes Arsenal alelnöke is. – Hetente akár három mérkőzést is játszanak a csapatok, túl feszített a tempó.”

Dein úgy véli, hogy az újítás debütálására január elején kerülhetne sor. A téli szünet ötlete a világbajnokság kapcsán vetődött fel, Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány szerint ugyanis futballistái kimerülten érkeztek a koreai–japán közös rendezésű tornára, s úgy gondolja: a jövőben több pihenőre lenne szükségük.

Az ötlettel Arsene Wenger, az Arsenal és Gerard Houllier, az FC Liverpool vezetőedzője is egyetért. A trénereknek a PL néhány hét múlva sorra kerülő technikai értekezletén lesz először lehetőségük arra, hogy hivatalosan is benyújtsák javaslatukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?