Sport

Minden idők legjobb szabályváltoztatása

A PL sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja a VAR-t – volt ez már így.
Hegedűs Henrik

2019. november 5. 13:06

videobíró
Illusztrációs felvétel

A Premier League 11. fordulójában ismét a középpontba került a VAR. A Liverpool 1–0-s hátrányban futballozott az Aston Villa ellen, mikor Roberto Firmino gólt szerzett. A játékvezető a VAR elemzése után nem adta meg a találatot, de centiken múlt az eset, sőt a közösségi médiában a meccs után olyan felvétel kezdett terjedni, mely szerint a játékvezetői csapat manipulálta a rendszert. Vélhetően ez nem igaz, az viszont biztos, hogy egyre többen támadják és ellenzik a VAR-t. Legalább annyian, mint a Premier League hajnalán bevezetett, a hazaadást eltörlő szabályt. Michael Cox hamarosan magyarul is megjelenő könyve, a Mixer (Daráló) segítségével elevenítjük fel az utolsó, a futball egészét átalakító szabályváltozás kezdeti napjait.

A Premier League-re koncentráló sporttörténetírásra válaszul sokan mondják, hogy „a futballt nem 1992-ben találták fel”, pedig a sportág modern korszaka valóban ebben az évben született. A játék új, izgalmas, az addigiaknál sokkal szórakoztatóbb időszaka kezdődött ekkor, e fordulópont után a sportág gyorsabb és technikásabb lett. Csakhogy ennek semmi, de semmi köze a Premier League létrehozatalához.

Az időhúzás a futball halála

A hazaadást eltörlő szabály 1992-es bevezetése alapjaiban változtatta meg a focit. Az 1925-ös lesszabály-módosítás óta – amikor már nem három, hanem csak két ellenfélnek kellett a támadó és a kapu között tartózkodnia, hogy ne legyen les – nem volt olyan szabálymódosítás, amely ekkora fejlődést eredményezett volna a világ legnépszerűbb sportjában. A Premier League-érában még voltak kisebb változtatások, például a lesszabály értelmezésében, a szabálytalan szerelési kísérletek büntetésének szigorításában és a kirúgások elvégzésével kapcsolatban, de a vízválasztó az 1992-es év volt.

A módosításnak jó oka volt. Korábban az előnyben lévő csapat dühítő módon húzhatta az időt; a kapus kigurította a labdát a védőnek, az megvárta, amíg az ellenfél megtámadja, majd visszapasszolt a kapusnak, aki felvette a labdát, és elölről kezdte az egészet. Ez elképesztően unalmassá tette a játékot, ráadásul visszatekintve felfoghatatlan, hogy miképpen sikerülhetett bárkinek is megfordítania egy meccs állását. Erre a Rangers és a Dinamo Kijev 1987-es összecsapásának utolsó perceiben találunk nagyszerű példát a Bajnokcsapatok Európa-kupája első fordulójában. A Rangers 2–1-re vezetett összesítésben, és támadás közben, amikor az ellenfél térfelének közepén álló Graeme Souness kapott labdát, ő azonnal megfordult, és 65 méterről hazapasszolt Chris Woods kapusnak. A hátrafelé irányuló játék a kiábrándító 1990-es világbajnokságon olyan feltűnővé vált, hogy már a FIFA-nál is úgy érezték, közbe kell avatkozniuk. A szabálymódosítás két évvel később, a Premier League megalakulásakor lépett érvénybe.


Az ívelgetős foci kora jön!

Volt néhány menedzser, például a Luton Townnál dolgozó David Pleat, aki úgy vélte, hogy a változtatás a játék javát szolgálja, de az első osztályú klubok edzőinek többsége, köztük az előző két év győztesei, nem értettek egyet vele. „Nem hiszem, hogy ezzel javulna a játék színvonala” – panaszkodott az Arsenal trénere, George Graham. Howard Wilkinson pedig, aki a Premier League-korszak előtti utolsó idényben, 1991/1992-ben bajnokot csinált a Leeds Unitedből, úgy vélte, hogy az új szabályok az ívelgetős focinak kedveznek: „Javítani akarták a játékot, de ezzel a kísérlettel pont az ellenkezőjét érték el. Az új szabály égi áldás az ívelgetős focit kedvelő edzőknek”.

Azt jósolta, hogy ettől kezdve a csapatok egyetlen célja az lesz, hogy hosszú előre ívelésekkel mielőbb az ellenfél mögé juttassák a labdát – mindezt úgy, hogy még egy „kapusvédőt” is kijelölnek, akinek az lesz a dolga, hogy lesen lődörögve megpróbálja elcsípni a hátrapasszokat. „A FIFA akaratlanul is az ívelgetős focinak kedvez. Azt gondolnánk, hogy az új szabály csak egy őrült, tudományos rémálom, de nem. A futball urainak köszönhetően ez a valóság.” Wilkinson véleményét, amely szerint az új szabálynak köszönhetően az egydimenziós foci fog elterjedni, sok kollégája osztotta.

Nem repült a teáscsésze – nem repült Schmeichel sem

Peter Schmeichelnek egyszer akadt komolyabb összetűzése Fergusonnal a labdaelrúgás miatt. 1994 januárjában a Manchester United 3–0-ra vezetett a Liverpool ellen az Anfielden, de végül eladta az előnyét és a meccs 3–3-as döntetlennel végződött. A mérkőzés után Ferguson érthető módon dühöngött, de meglepő módon nem a mezőnyjátékosokat, hanem Schmeichelt vette elő, aki folyamatosan a pálya közepére rugdosta a labdákat, ahol Neil Ruddock volt az úr fejjel, az általa lebólintott labdákból pedig a Liverpool azonnal visszatámadhatott.

Schmeichelnek természetesen nem tetszett a kritika, és amikor Ferguson megfenyegette, hogy hozzávág egy csésze teát, a kapus válogatott szitkokkal válaszolt, nem sokkal később pedig felhívta az ügynökét, és követelte, hogy azonnal keressen neki új csapatot. Ferguson másnap behívatta az irodájába, és közölte vele, hogy ki van rúgva. A dán végül a menedzsertől és a csapattársaktól is bocsánatot kért, Ferguson megváltoztatta a döntését, Schmeichel további öt évig védte a United kapuját, és 1999-ben csapatkapitányként ő emelte fel a Bajnokok Ligája-trófeát.

De Schmeichel soha nem szabadult meg a rúgótechnikája hibáitól. Az 1998-as FA-kupában otthon és idegenben is óriásit hibázott a kiesés elkerüléséért küzdő Barnsley ellen. Ha számításba vesszük a dán válogatott színeiben elért sikereit, valamint a rúgótechnikával való örök küzdelmét, tiszteletreméltó, hogy a személyes szempontjait félretéve, ki tudta mondani: „a hazaadás eltörlése minden idők legjobb változtatása – az egész játék megváltozott tőle”.

A kétlábas védő aranyat ér

Hamarosan számos közvetett hatás is mutatkozott. A csapatok egyre inkább igyekeztek előrehúzódni, hogy hibákra kényszerítsék a védőket, az edzőknek pedig nem kellett fojtogatóan agresszív védelmet szervezniük, mert ha nem akartak bajba kerülni, akkor a leghátul lévő területre is figyelniük kellett. Ez azt eredményezte, hogy a játék kiszélesedett, és több hely maradt a középpályán. A legnagyobb változást azonban a játék felgyorsulása jelentette. Korábban a játékosoknak volt idejük pihenni, amíg a kapus tartotta a labdát, de a hazaadás eltörlése után gyakorlatilag nem volt megállás.

A Premier League első éveinek az volt az egyik leggyakoribb jelenete, hogy a védők a feléjük ívelt labdát az oldalvonalon kívülre rúgták – épp ahogy Wilkinson megjósolta. „Mindig azt mondtam a játékosoknak, hogy ha kételkednek magukban, rúgják ki a labdát taccsra – magyarázta Bobby Gould, a Coventry menedzsere. – Ne hülyéskedjenek, célozzák meg a tribün leghátsó sorát.” Nem meglepő, hogy a Premier League-éra legelső Év játékosa díjat az Aston Villa középső védője, Paul McGrath kapta, aki mindkét lábával jól bánt a labdával. Semelyik másik védő nem tudott annyira jól alkalmazkodni az új szabályhoz, mint ő, és ettől kezdve ő vált a modern középső védők példaképévé: a menedzserek egyre jobban hittek a labdával ügyes védőkben, és egyre kevésbé bíztak a klasszikus favágókban. Ha nincs az új szabály, az olyan játékosok, mint Rio Ferdinand, középpályások lettek volna, és nem középső védők.

A kapusok forradalma

Értelemszerűen a kapusok szerepe is megváltozott. 80 éven át nem kellett új szabályhoz alkalmazkodniuk: 1912-ben született az a döntés, hogy az egész saját térfelük helyett csak a tizenhatoson belül érhetnek kézzel a labdához. Az amúgy is gyakran nyavalygó kapusok mégis kiakadtak. „Az új szabály megcsúfolja a hivatásomat – kesergett Alan Hodgkinson, az angol válogatott korábbi kapusa, aki arról vált híressé, hogy később ő lett az ország első kapusedzője. – Az emberek azt fogják mondani, hogy elfogult vagyok, de nem értem, mi jó abban, ha hülyét csinálnak belőlünk. Így mindenkit nehéz helyzetbe hoznak. Ez vajon jót tesz a játéknak? Ne feledjük, a kapusok húsz éven át tanulják, hogyan kell elkapni a labdát, ez a mozdulat természetes számukra. Nem lesz könnyű alkalmazkodniuk.” Hát, ez pech. A szabályok maradtak, és a kapusok sok-sok edzés során kénytelenek voltak valami újat tanulni: hogy bele tudjanak rúgni a mozgó labdába. A futball leginkább specializálódott posztján játszók ettől kezdve kénytelenek voltak általános futballistakészségeket szerezni.

Az új szabály arra kényszerítette a kapusokat, hogy ügyesebben bánjanak a labdával, Peter Schmeichel pedig élen járt a fejlődésben. A szabálymódosítás már a levegőben lógott, amikor 1991-ben megérkezett a Manchester Unitedhez, ezért kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy a kapusok aktívabb résztvevői legyenek az edzéseknek. Ahelyett, hogy a többiektől külön edzett volna, részt vett a passzgyakorlatokban, ami mind taktikailag, mind mentálisan fejlesztette. Később rendszeresen megdöbbentette az ellenfelet azzal, hogy hátrányban, az utolsó pillanatokban előrerohant a szögletekhez – néha egészen elképesztő sikerrel. Ez a játékelem ma már bevett gyakorlat, de az angol futballba Schmeichel hozta be. Először 1994-ben, a december 26-i meccsen mutatta meg támadó tehetségét, amikor a United hazai pályán 1–0-s hátrányban volt a Blackburn Rovers ellen. Három perc maradt a mérkőzésből, amikor egy szögletnél Schmeichel előrefutott, elvonta a három meghökkent védő figyelmét, és helyet csinált Gary Pallisternek, aki a kapu irányába fejelte a labdát, így Paul Ince a kapuba bombázhatta az egyenlítő gólt.

A tizenegyedik mezőnyjátékos

Schmeichel több gólt is szerzett, amikor Dániában futballozott, és később az 1995-ös UEFA-kupában a United játékosaként is betalált az orosz Rotor Volgograd ellen. Volt egy ollózós gólja is a Wimbledon ellen, de azt les miatt nem adták meg – valószínűleg ő a világ első kapusa, akit lesen intettek be. Stílusosan az első Premier League-ben szerzett kapusgól is az ő nevéhez fűződött, bár azt már az Aston Villa színeiben szerezte. Schmeichel valódi forradalmár volt, aki ráébresztette a kapusokat arra, hogy a saját kapujuk védelmén túl a támadások elindításában is hasznosak lehetnek, sőt, akár gólt is szerezhetnek.

A hagyományos kapusfeladatok ellátása során azonban sokszor cserbenhagyta a lába. A Manchester United történetének második Premier League-mérkőzésén, hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett az Evertontól. A harmadik gól előtt a híres dán bemutatta a szabálymódosítás utáni első sikertelen kapuscselt. Az Everton csatára, Mo Johnson leszerelte, majd a kapuba csavarta a labdát. Schmeichel a legtöbbször olyankor hibázott, amikor lábbal avatkozott játékba vagy elhagyta a tizenhatost: 1994 februárjában például egyenesen a West Ham játékosába, Matthew Holmsba rúgta a labdát, ő ezután lazán beadta Trevor Morley-nak, aki ki is használta a lehetőséget. Három hónappal később az ipswichi Chris Kiwomyának ajándékozott egy gólt, miután a tizenhatoson kívül hatalmas luftot rúgott, a Charlton elleni FA-kupa-negyeddöntőben pedig kiállították, miután kézzel védett egy lövést – 30 méterre a kaputól.

Más, kevésbé ünnepelt kapusok is pompásan alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez: a Norwichban védő Bryan Gunn jelentősen hozzájárult csapata kiváló passzjátékához. Vagy ott volt Seaman, aki a kezdeti döccenők után remekül megbirkózott a feladattal, részben azért, mert az Arsenal híres lescsapdája miatt hozzá volt szokva, hogy George Graham utasításának megfelelően sokszor szinte söprögetőként kell fociznia. Annak ellenére, hogy Graham már a hazaadás eltörlése előtt megkezdte Seaman gyengébbik lábának az edzését, és ezzel a kapusok között egészen kivételes tudással vértezte fel, a játékosoknak meggyűlt a baja az átállással. „Amikor bevezették az új szabályt, minden kapus elsősorban a biztonságra törekedett – mesélte. – Ha valaki hazaadta neked a labdát, az volt a legfontosabb, hogy jól találd el. Ha ezt a képességedet megfelelően fejleszted, magabiztosabbá válsz, és legközelebb már megpróbálod irányítani is a labdát. Minél gyakrabban csinálod, annál jobbá válsz: rájössz, hogyan kell passzolni, és hol találod meg a csapat többi tagját.” Miután a kapusok egyre inkább kezdtek hozzászokni, hogy szimpla bikázás helyett célszerűbb megjátszani a labdát, tulajdonképpen tizenegyedik mezőnyjátékossá léptek elő, a csapatok pedig elkezdték hátulról építeni a támadásaikat.

A légiósok és az új PL-korszak

Egészen 2005-ig, Pepe Reina Liverpoolba igazolásáig azonban nem volt még egy olyan kapus a Premier League-ben, aki annyire hatékonyan alkalmazta volna a gyors, pontos hosszú kidobásokat, mint Schmeichel. Ebben az időszakban a kapusok általában már egész jól bántak lábbal a labdával, és többségük belenőtt az új szabályokba. „Tízéves voltam, amikor eltörölték a hazaadást – mondta Reina, aki három egymást követő évben is megnyerte a Premier League-ben legtöbb kapott gól nélküli mérkőzést lehozó kapusnak járó Aranykesztyű díjat. – Hál’ istennek elég fiatal voltam a szabálymódosítás idején, így elkezdhettem fejleszteni ezt a képességemet.” A kétezres évek közepén azonban Reina ilyen irányú tehetsége még jóval kisebb figyelmet kapott, mint a kidobásai. Ez is azt jelezte, hogy a Premier League tökéletes kapusát még mindig Schmeichelhez hasonlónak képzelték el.

„Schmeichel kidobásai erőteljesek voltak, és így remek lehetőséget teremtettek a csapattársaknak, hogy veszélyt okozzanak az ellenfél kapujánál. Évekkel megelőzte a korát” – mondta róla a Serie A veterán kapusa, Samir Handanovic. A nigériai Vincent Enyeama így fogalmazott: „Bár Edwin van der Sar volt a példaképem, Schmeichel volt az, aki megreformálta a kapusposztot.”

Van der Sar – aki akkoriban parádézott a Unitedben, amikor Reina a Liverpoolban – a labdaügyességéről volt híres, ami nem csoda, hiszen az Ajaxban nevelkedett, ahol a zseniális Johan Cruyff elveit követve a kapus már a hazaadás eltörlése előtt is a tizenegyedik mezőnyjátékosnak számított. Idővel Van der Sar lett a tökéletes kapus mintapéldája, és a könnyedség, amellyel a labdát kezelte, olyan későbbi nagyságokra is komoly hatást gyakorolt, mint Thibaut Courtois vagy Manuel Neuer. A rugótechnika a modern kapus alapképességévé vált, és aki ebben gyengébben teljesített, az a perifériára került.

Schmeichel még egy szempontból segített a Premier League alapvető átalakulásában. A PL legelső hétvégéjén kezdőként pályára lépő 242 játékos közül csak tizenegy volt légiós. Statisztikailag a tizenegyből egynek kellett volna kapusnak lennie. Valójában azonban négyen voltak: Schmeichelen kívül a Wimbledonban védő holland Hans Segers, az Ipswich kanadai válogatott kapusa, Craig Forrest és a QPR-t erősítő cseh Jan Stejskal. A külföldi mezőnyjátékosok aránya a következő évben sem változott, de további hat külföldi kapus került a ligába: az ausztrál Mark Bosnich (Aston Villa), az orosz Dmitrij Karine (Chelsea), a norvég Erik Thorstvedt (Tottenham), a zimbabwei Bruce Grobbelaar (Liverpool) és két cseh, Luděk Mikloško (West Ham) és Pavel Srníček (Newcastle). Az Aston Villa akkori kapusedzője, Jim Barron az időszak kapcsán azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a külföldi kapusok jobban kezdeményeznek, uralják a tizenhatost, és a lábbal való játékban is ügyesebbek. Az angolok mindig büszkék voltak a kapusaikra, de a poszt fejlődésében a légiósok játszottak kulcsfontosságú szerepet.

A Premier League első éveiben a kapusposzt két szempontból is kiemelkedő jelentőséget nyert. A hazaadás eltörlése miatt a kapusoknak fejleszteniük kellett magukat, sokoldalúbbá váltak, és egyféle tehetség már nem volt elég – ez a folyamat később az összes többi poszton is változást hozott. Másrészt a saját nevelésű játékosok rovására felértékelődtek az idegenlégiósok. A kapusokra sokáig mindenki kívülállóként tekintett, mégis ők voltak azok, akik egy új korba vezették a futballt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Itthon gyengébb EP-t akarunk

Kočner amerikai tiltólistára került

Bayern München–Tottenham rangadó a tv-ben

Remišová: Az emberi jogok napján a kommunizmus áldozataira is emlékezni kell

IkerAnyaVersek saját alapanyagból

Asztalitenisz: Kiugrott váll lett a hodosiak veszte

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.