Minden David Villáék mellett szól

Johannesburg |

<p>Első hallásra meglepő lehet, de az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatottnak az a feladata, hogy az ország történetében először a negyeddöntőből verekedje be magát a legjobb négy közé a világbajnokságon, ugyanis ez korábban még sohasem sikerült.</p>

Vicente del Bosque egyre jobb formába lendülő csapatának ehhez tulajdonképpen bravúrt sem kell bemutatnia, csak az esélyeknek megfelelően le kell győznie Paraguayt. „Tudjuk, hogy jó formában vagyunk – mondta a szakvezető. – Több mint 30 napja vagyunk együtt, s minden játékos azt szeretné, hogy most történelmet írjunk.”
Del Bosque dicsérte a riválist, s nem volt hajlandó kijelenteni még csak azt sem, hogy tanítványai esélyesebbek lennének, igaz, azt megjegyezte, előny a számukra, hogy a csoportkörben a mostani riválishoz nagyon hasonló stílusban játszó Chilével találkoztak. „Paraguay a többi dél-amerikai csapathoz hasonlóan nagyon karakteres együttes, olyan játékosokkal, akik nagy nyomást tudnak kifejteni, és valamennyien pontosan tisztában vannak a feladatukkal a pályán” – jellemezte az ellenfelét a tréner.
A spanyoloknak ez lesz az ötödik vb-negyeddöntőjük, 1934ben és 1994-ben az olaszok, 1986-ban a belgák, 2002-ben pedig a dél-koreaiak állították meg őket. Történetük egyetlen elődöntőjét 1950-ben vívták, ám a mindössze 13 csapatot felvonultató tornán a csoportkörből jutottak egyből a négy közé.
A már a nyolc közé kerüléssel az ország történetének legjobb eredményét elérő paraguayiak legnagyobb erőssége a kiváló védekezés. Hálójuk a legutóbbi három meccsen érintetlen maradt, így a japánok elleni, büntetőpárbajban megnyert nyolcaddöntőt is kapott gól nélkül zárták. Nyilatkozataik alapján pedig egyértelmű, hogy most is a stabilitásra fognak törekedni.
„Jó mérkőzés lesz, két ellentétes stílusú csapat csatája, mert ők támadni fognak, mi pedig arra törekszünk majd, hogy megállítsuk őket, s az adódó lehetőségeinket kihasználjuk” – nyilatkozta Justo Villar kapus, aki eddig mindössze egy gólt kapott a világbajnokságon. (mti, sita, sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?