Miklós Edit szenzációs 7. helye

Szocsi |

<p>Fantasztikus eredményt ért el Miklós Edit a szocsi téli olimpián: a csíkszeredai születésű, immár magyar színekben versenyző alpesi síző 7. lett női lesiklásban.&nbsp;</p>

Magyar alpesi síző még sosem szerepelt ilyen jól olimpián. „Bebizonyítottam, hogy nem csak mellébeszéltem” – nyilatkozta a verseny után Miklós.  Miklós 25-ös rajtszámmal indult, s bár a pálya elején rontott (az első szakaszon csak a 20. legjobb időt ment), majd nagyon összekapta magát, a harmadik és a negyedik részidő közötti szakaszon ő volt a második leggyorsabb. Hetedik helyével olyan sztárokat előzött meg, mint az amerikai Julia Mancuso, az osztrák Nicole Hosp, vagy a kombináció olimpiai bajnoka, a német Maria Höfl-Riesch.  A 25 éves sportoló 2011 januárjától versenyez magyar színekben. Vancouverben még Romániát képviselte, de a játékok hamar véget értek számára, 100 km/h-s sebességnél bukott, kórházba került. Torinóba sérülés miatt el sem mehetett. „Remélem, a harmadik az Isten igaza” – mondogatta az idei olimpia előtt Miklós, aki bátran kijelentette abban az interjúban is, amelyet az olimpia előtt adott lapunknak, hogy az első hatba kerülés a célja Szocsiban.  Miklós Edit eddigi legjobb eredménye a Világkupákban egy 12. hely volt. „Nem volt olyan múltam, ami alapján elhihették volna, hogy tényleg meg tudom csinálni” – mondta a magyar síző annak kapcsán, hogy az olimpia előtt sokan csak nevettek a célkitűzéseit hallva. További olimpiai híreink kiküldött munkatársunktól, Bőd Titanillától az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában!   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?