Miért nem futballoznak Dunatőkésen?

Dunatőkés |

<p>Olvasói kíváncsiság ébresztette fel érdeklődésemet. „Dunatőkésen jártam, és a focipályán láttam, hogy nincsenek meghúzva a vonalak. Azt hiszem, hogy a csapat csődbe ment, de nem tudom, mi történt” – summázta a levélíró.</p>

Magam is tapasztaltam, hogy van pálya, még a szinte frissen festett kapukat is látni az útról. Ezt a falun áthaladva a Galánta–Dunaszerdahely között közlekedő is könnyen észreveszi.

Eltűntek a jegyzékből

De vajon van-e, lesz-e csapat is? Miért nincs jelenleg? A dunaszerdahelyi területi labdarúgó-szövetség legfrissebb klubjegyzéke Dunatőkést nem tartalmazza. „Volt fülesünk, hogy indítanak diákcsapatot, de végül nem jelentkeztek. Pályájuk van, s úgy tudom, nincs kinek összefogni a focit” – ad némi eligazítást Szerencsés Lajos, a területi szövetség titkára.

A tavaszi idényben még volt honlapon is hozzáférhető jegyzék a járás nem működő futballklubjairól. Ezentúl már nem lesz. Ha indul egy régi vagy új csapat valamelyik bajnokságban, felkerül a listára, megfelelő adatbankkal, állítja a titkár. Egy korábbi jegyzék azonban előkerül, hívom a tevékenységét szüneteltető dunatőkési klub elnökét, ő azonban már lezártnak tartja ezt a fejezetet, s a polgármesterhez irányít.

Csak próbálkozások

Csiba Mária jelzi, nyitott minden kezdeményezés iránt. Volt is nem egy próbálkozás, csak egyelőre nem vezetett eredményre. „Legutóbb Füle Lajos jött az ötlettel, hogy szeretne csapatot alakítani. Ha felsorakoztat az öltöző elé tizenkét emberkét, támogatni fogom, hogy elkezdjék. Csak azóta nem jelentkezett – mondja a közel ötszáz lakosú falu első embere. – Gondozom a pályát, felújítottuk az öltözőket, rendszeresen kaszálják a füvet. Nem mondhatja senki, hogy elhanyagoljuk a létesítményt.”

Az is kiderült, hogy tavaly a polgármester a sportnapra vitt edzőt a faluba. Azzal az elhatározással, ha elmentek a játékosaik, neveljenek fiatalokat maguknak. „A sportnapon örültek az emberek, tapsoltak a kezdeményezésnek. Szombatonként tartottunk edzést a gyerekeknek. Először hatan–nyolcan jöttek, aztán fokozatosan fogytak. Két hónap múlva már csak én és az edző jelent meg az edzésen. Senki más. Rajtam nem múlik, hogy futballozzanak a faluban” – húz elő egy korábbi történetet Csiba Mária.

Megszakadt a folytonosság

Dunatőkésen már nagyjából tíz éve nincs futballcsapat, tehát vélhetően téves az az olvasói feltevés, hogy csődbe ment. A faluban jelenleg azt tapasztalják, hogy egy évtized elteltével nehezebb újrakezdeni, mint valahogyan megőrizni a folytonosságot. Pedig azóta is születtek, nevelkedtek dunatőkési labdarúgók, csak éppen máshol, a környező faluk csapataiban játszanak, ezernyi, nehezen elszakítható szállal kötődve mostani klubjukhoz. „Az idei majális volt ennek a bizonyítéka. Felkértem a dunatőkési kötődésű labdarúgókat, jöjjenek haza a Csiba József és Fekete Tibor tiszteletére rendezett emlékmérkőzésre. Harmincöt fiatalember futballozott…” – eleveníti fel a polgármester legutóbbi kísérletüket.

Hogy hány ilyennek kell még következnie, míg kifut a pályára valamilyen dunatőkési tizenegy, azt nehéz megjósolni. Egyelőre csak annyit tudni, hogy létezik az AC Dunaj-Globus Dunajský Klátov, de egyetlen szakosztálya sem működik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?