Mi lesz veled, öttusa?

Ötvenéves múltra tekint vissza nálunk az öttusa. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt (január 10-ig tekinthető meg) a pozsonyi Nyerges utcában található Francia Intézetben, „Továbbítsd a hírt!” címmel. Feleleveníti a sportág honi évtizedeit, emléktárgyakat tár elénk a sikerekről, versenyzőkről.

Dušan Jursík, az öttusa szlovákiai nesztora gazdag ismereteiből merített a megnyitó vendégei előtt: „Coubertin báró a sokoldalúság bajnokát keresve állította össze az öt versenyszámból – vívás, lövészet, úszás, lovaglás, futás – álló sportágat. Közben az antik görög világ pentatlonversenyéből indult ki, s a 19. század végének megfelelő harci tevékenységeket választotta. Sokáig csupán a fegyveres erők tagjai űzhették, igazi versenyt csak a négyévenkénti olimpia jelentett. Forradalmi változásokat az ötvenes évek hoztak, amikortól már mindenki előtt megnyílt az indulási lehetőség, és rendszeressé váltak a világbajnokságok, nemzetközi viadalok, ifjúsági és női megmérettetések. Az első pozsonyi szakosztály megszületésével fél évszázada kezdődött a sportág szlovákiai meghonosítása. Ebben nagy érdeme volt Vojtech Artim őrnagynak. Többnyire a főiskolások öttusáztak. Később, a hivatásosok megjelenése után már a hadsereg is külön központot létesített. Ez lehetővé tette a versenyzők betörését a nemzetközi élvonalba, a sikerek sem maradtak el.” A legfrissebb az idei junior vb-n született: a fiúk váltója ezüstérmet szerzett.

Már a II. világégés után veszélybe került a lovaglás, de végül maradt a sportágban. Az utóbbi hónapokban újra felerősödött az öttusa jövője körüli bizonytalanság. Múlt héten már arról szavazott a NOB, hogy marad-e az olimpia műsorán. Egyelőre Athén (2004) utánig nyitott a kérdés, akkor újra napirendre tűzi a nemzetközi testület. A kiállítás megnyitóján arról érdeklődtem, milyen jövőt jósolnak a magyar sikersportágnak.

Vladimír Černušák a NOB tiszteletbeli tagjaként vett részt a mexikói ötkarikás tanácskozáson: „Nagyon rossz lenne, ha az öttusa eltűnne az olimpia színpadáról. Főleg azért, mert magában hordozza az alapvető sportágak összefonódását. Schorman úr, a nemzetközi szövetség elnöke igen keményen harcol az ötkarikás létjogosultságért, s a vitázók többsége is amellett állt ki, hogy adjanak esélyt az öttusának életképessége bizonyítására. Közben a sportág világszerte terjeszkedik. Legutóbb Délkelet-Ázsiában szerzett új tagországokat. Ez Schorman úr egyik érve, a másik, hogy nincs szükségük új olimpiai versenypályákra, csak a létezőket használják, ami szintén igaz.”

Pécsi Gábor, a magyar szövetség technikai igazgatója vendégként volt jelen a pozsonyi ünnepségen: „NOB-tagjaink nagyon bizakodóak az öttusa jövőjét illetőleg, de mind a ketten elmondták: a következő években elég komoly munka vár a sportágra, hogy bebizonyítsa a világ előtt olimpiai létjogosultságát. Erre nem csak a hagyományok kötelezik, hanem az is fontos, hogy a mai világban szintén megállja a helyét. Úgy érzem, nem a szabályok változásaiban van a kiútkeresés, hanem abban, hogy magas szinten kell megrendezni minden világeseményt. És a fő cél, hogy az athéni olimpián legalább olyan színvonalon legyen az öttusa, mint a Sydneyben volt. Ausztráliában hatalmas érdeklődés kísérte. Ha akkor kellett volna szavazni, biztosan mindenki sportágunk mellett állt volna ki. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy időnként gyenge színvonalú versenyekkel, közönség nélkül bonyolítsunk le világeseményeket, mert górcső alá kerültünk. Csak folytatnunk kell azt a szép sorozatot, amely az 1999-es budapesti vb-el kezdődött. Akkor alkalmasak lehetünk az olimpiai műsorban maradásra.”

Vladimír Miller, a szlovák szövetség elnöke is derűlátó az öttusa ötkarikás jövőjét illetően: „A NOB program-előkészítő bizottságának érvei nem meggyőzőek. Nem igaz, hogy drága a sportágunk, hogy külön létesítményeket igényel. Mi csak ott versenyzünk, ahol a vívók, lovaglók, úszók, sportlövők és futók. Azután, hogy ott lefolytak a versenyek. Ezért van az öttusa az olimpia utolsó két napjának műsorán. Minden alkalommal a nemzetközi szövetség lovakat vásárol a rendező ország szövetségének, s az állatok az olimpia után a játékok színhelyén maradnak. ĺgy jut a lovakhoz nemsokára Görögország is, de Sydney sem volt ebben kivétel. Egyetlen nyomós érv szól ellenünk, hogy a 120 tagországból jóformán csak ötven jár a vb-re. Megörvendeztetett a NOB elhalasztott a döntése. Bízom a józan ész győzelmében, s abban, hogy Athén után is olimpiai sportág lesz az öttusa.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?