Mi fáj Waltnernek?

Zalaegerszeg. Hiába szerzett vezetést a Debrecen ellen a Zalaegerszeg gárdája, a Loki végül mégis megszerezte a három pontot (1:2). A ZTE csatára, Waltner Róbert a mérkőzés után mesélt a találkozón tapasztaltakról.

Zalaegerszeg. Hiába szerzett vezetést a Debrecen ellen a Zalaegerszeg gárdája, a Loki végül mégis megszerezte a három pontot (1:2). A ZTE csatára, Waltner Róbert a mérkőzés után mesélt a találkozón tapasztaltakról.

„Nagyon jól kezdtünk, de aztán számomra érthetetlen módon visszavettünk a tempóból – mondta Waltner Róbert. – Egy-két embernek a középpályán el kellene gondolkodnia, hogy mit jelent a csapatjáték. Többen is vagyunk a csapatból, akiknek nem tetszik egy-két játékos hozzáállása, és erről az edzéseken is beszélünk. Soha nem értettem ugyanis azt, hogy egy labdarúgó, ha elő?nyösebb helyzetbe tudná hozni a társát egy passzal, akkor inkább miért csavarodik rá a labdára, és kezd el cselezgetni. A másik, ami nagyon rosszul érint és fáj – mert szerintem ezért kaptunk ki –, hogy nem úgy játszottunk, ahogy azt Petrovic (a ZTE edzője – a szerkesztő megj.) kérte. A mér?kőzés előtt ugyanis meg??beszéltük, hogy nem ível?getjük előre a labdákat, mert a DVSC-nek nagyon magas védői vannak. Erre ki?megyünk a pályára, és elkez?dünk ívelgetni. Amióta haza?jöttem, ezen rágódom, mert nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy elszórakoztuk az előnyünket. Fegyelmezettebbnek kell lennünk, különben nem jutunk előre. (nb1.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?