Meyé sorra becsapta Juhárt

Zalaegerszeg. Jubileumot ünnepeltek Zalaegerszegen, mivel a csapat az 1001. élvonalbeli találkozóját vívta pénteken az Újpest ellen – az 1000. mérkőzést idegenben volt kénytelen lejátszani a zalai gárda.

Zalaegerszeg. Jubileumot ünnepeltek Zalaegerszegen, mivel a csapat az 1001. élvonalbeli találkozóját vívta pénteken az Újpest ellen – az 1000. mérkőzést idegenben volt kénytelen lejátszani a zalai gárda. Az összecsapáson Roguy Meyé megoldhatatlan feladat elé állította Juhár Tamást, így a zalaiak könnyedén nyertek (4:1). Az első félidőben a hazaiak 21 esztendős gaboni csatára szinte valamennyi megmozdulásával becsapta a vendégek húszszoros válogatott védőjét. A találkozó első gólja előtt Meyé háromméteres hátrányból indulva futotta le ellenfelét, és bár beadása pontatlanra sikeredett, Waltner és Zatara jóvoltából gól született. Nem egészen négy perc elteltével szintén egy Meyé-Juhár csata után az afrikai légiós könynyedén emelt Waltner fejére, amelyből újabb gól született. És még nem volt vége a gaboni csatár parádéjának, aki a félidő végén maga is bevette Balajcza kapuját. Noha Roguy Meyé nem játszotta végig a találkozót, így is elévül?hetetlen érdemeket szerzett abban, hogy csapata 1001. élvonalbeli mérkőzését győzelemmel ünnepelhessék. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?