Messi lehet az első, aki három döntőben gólt szerez

<p>Amennyiben a Juventus ellen szombaton gólt szerez, Lionel Messi lesz az első futballista, aki három Bajnokok Ligája-döntőben a kapuba talál.</p>

Az FC Barcelona négyszeres aranylabdás játékosa 2009-ben és 2011-ben volt előzőleg eredményes fináléban, mindkét alkalommal a Manchester United ellen.    "Messi olyan, mint egy földönkívüli. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk, ahogy játszik" - dicsérte Javier Mascherano, aki csapattársa a Barcelonában és az argentin válogatottban egyaránt.    A katalán együttes hiánytalan kerettel várja a 20.45-kor kezdődő berlini döntőt, egyedül Andrés Iniesta játéka vált kérdésessé az Athletic Bilbao elleni kupadöntőn összeszedett kisebb vádlisérülése miatt. Ám mint a világ- és kétszeres Európa-bajnok középpályás elmondta, "meg sem fordult a fejemben, hogy nem játszhatok a fináléban".    Az ellenfélnél viszont lesz nagy hiányzó: a szintén vádliproblémával küzdő Giorgio Chiellinire nem számíthatnak a torinóiak. Ez nagy érvágás a Juventusnak, mivel Chiellinire fontos szerep hárult volna a szezonban eddig 120 gólt szerző Lionel Messi, Luís Suárez, Neymar trió megfékezésében. A védő a szerdai edzésen sérült meg, s a csütörtöki vizsgálatokon kiderült, hogy húzódás van a bal lábában, így nem léphet pályára szombaton. Hiányzásával elmarad a "nagy viszontlátás". A tavalyi világbajnokság óta ugyanis most először találkozhatott volna Suárezzel, aki Brazíliában meccs közben megharapta őt, ezért négy hónapra eltiltották. Az uruguayi támadó most csak Patrice Evrával kerülhet szembe azok közül, akikkel korábban ügye volt. Az akkor még a Manchester Unitedben szereplő színes bőrű francia védőt a Liverpool játékosaként, 2011-ben sértegette az uruguayi támadó, amiért nyolc mérkőzést kellett kihagynia.    A Barcelona és a Juventus korábban két alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban: az 1986-os negyeddöntőben hazai pályán 1-0-ra nyert a Barcelona, majd a torinói visszavágón kiharcolt 1-1-es döntetlennel továbbjutott. 2003-ban szintén a negyeddöntőben hozta össze a sors a feleket: Torinóban 1-1-es döntetlen született, majd a rendes játékidőt követően a Camp Nouban is ezt mutatta az eredményjelző, míg nem a 114. percben Marcelo Zalayeta megszerezte a Zebrák továbbjutást érő találatát.    A Barcelona 18., a Juventus 15. európai kupadöntőjét vívja szombaton. Mindkét csapat triplázásra készül, mivel otthon már bajnok és kupagyőztes is ebben a szezonban. Ugyanakkor a katalán együttes lehet az első, amelynek ez másodszor is sikerül. Előzőleg 2009-ben jött össze a bravúr.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?