Messi a Manchester City-ben folytatja

Lionel Messi

Lionel Messi, aki kedden bejelentette, hogy húsz év után elhagyja az FC Barcelonát, a Manchester City labdarúgócsapatában folytatja pályafutását - az argentin La Nación című lap szerint.

Az általában jól értesült újság Messi egyik közeli ismerősére hivatkozva számolt be arról, hogy az argentin szupersztár korábbi edzője, Pep Guardiola, valamint barátja és honfitársa, Sergio Agüero együttesébe igazol. A 33 éves játékos a családjával együtt hozta meg a döntést arról, hogy Manchesterbe költözik.

A Manchester City - a Paris Saint-Germainnel és az Internazionaléval együtt - azon tehetős klubok közé tartozik, amelyeket esélyesnek tartottak arra, hogy magas fizetési igénye ellenére meg tudják szerezni Messit. A La Nacion szerint ezt az angol együttes úgy oldaná meg, hogy az argentin támadó három plusz kétéves szerződést kapna: három évet játszana Manchesterben, majd kettőt a New York City FC-ben. Az amerikai egyesület tulajdonosa ugyanúgy az abu dzabi-i City Football Group, azaz Manszúr sejk, mint az angol gárdáé.

A Barcelona kedden közölte, hogy Messi egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, ez lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy - a Barca tájékoztatása szerint - annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult.

A Barcelona a 2007/2008-as szezon óta először nem szerzett egyetlen trófeát sem, a katalán szurkolók a klub történetének egyik legmélyebb kríziséről beszélnek. A Barca a bajnokságban második lett, a Király Kupában a negyeddöntőben búcsúzott, a mélyütést pedig a Bayern Münchennel szemben 8-2-re elveszített BL-negyeddöntő jelentette. A Barcelona a 2015-ös BL-diadala óta nem jutott túl a negyeddöntőn a legrangosabb európai kupasorozatban, a mostani csúfos vereség pedig mélyreható változásokat indított el. A trénercsere mellett Luis Suárezzel, Ivan Rakiticcsel, Arturo Vidallal és Samuel Umtitivel a klub máris közölte, hogy távozhatnak.

A játékosok és a vezetőség közti ellentéthez hozzájárult, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva csökkentették előbbiek fizetését, illetve sajtóhírek szerint Messi távozási szándékának oka Ronald Koeman vezetőedzői kinevezése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?