Megszakadt a sorozat

Érsekújvár. Szombaton az érsekújváriak elleni régiórangadón vesztették el tavaszi veretlenségüket a komáromiak.

A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának Nyitra-parti összecsapásán a hazaiak Zsák első félidőben szerzett találatának köszönhetően jutottak vezetéshez. „Egy lepattanó labdára jó ütemben érkezett játékosunk, aki a 16-os vonalról a hálóba célzott” – elevenítette fel a mindent eldöntő mozzanatot Peter Bábin, a hazaiak klubelnöke. A második félidőben feljöttek az átlövésekkel kísérletező vendégek, mi gyors kontrákkal igyekeztünk őket sakkban tartani” – jellemezte a párharc lefolyásában szünet után bekövetkezett változásokat a tisztségviselő. Mivel a folytatásban már nem esett újabb gól, az érsekújváriak hórihorgas középpályás találatának köszönhetően otthon tartották a három pontot. A nevezett játékos egyébként a téli holtidényben tért vissza Nyitráról, s tavaszelőn jó formába lendült. A jelek szerint ő lett a Targoš-legénység nyerőembere, hiszen a Dolné Vestenice (2:0) elleni győztes mérkőzésen is kétszer iratkozott fel a góllistára. „Az első játékrészben Uzola egyenlíthetett volna, ám az ötösről a kapu mellé durrantott. Fordulás után kapujukhoz szegeztük a hazaiakat, sajnos, ismét elpuskáztuk ziccereinket (Kamendy, Uzola). Spál és Poruba pedig lövés helyett átadást választott. A fociban sem mindig a jobbik csapat nyeri a találkozót” – értékelte az izgalmas, színvonalas, sportszerű régióderbit Labay István, a vendégek edzője.

NOVÉ ZÁMKY–KOMÁRNO 1:0 (1:0). Gólszerző: 33. Zsák. Sárga lap: Kökényesi, Otočka, Zlatohlávek (mindannyian Komárno). Játékvezető: Kravárik, 600 néző. N. Zámky: Rybánsky-Pavlatovský, Michalička, Medgyesi, Kosiba, Hlavačka, Horňáček, Zsák, Dabg Wan, Trnka, Bílik (Sebestyén, Mach). Komárno: Jánoš-Krupník-Zd. Kršteňanský, Zlatohlávek, Spál, Kamendy, Poruba, Podlucký (Matúš), Uzola, Konc (Dobrý), Kökényesi (Otočka). (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?