Pozsony. Amikor a tegnapi Inter–Ružomberok bajnoki szünetében arra kérték a meccs díszvendégét, Ľubomír Luhovýt, hogy értékelje a látottakat, az egykori válogatott csatár zavarba jött. Dicsérni nem volt mit, az őszinte vélemény pedig tömör és velős lett volna ugyan, de nem publikus.
Megint a nézőt büntették
Nagyjából ezek a mi futballörömeink; az, ha egy csapat abban a kegyben részesíti a nagyérdeműt, hogy támadni és futni (!) méltóztatik a pályán. Luhový udvarias szavaival ellentétben tegnap senki sem támadott, legfeljebb szeretett volna. Az igyekezet elsősorban a vendégeken látszott, a vezetést mégis az Inter szerezte meg: Helbich vágta fel Tomčákot, Lembakoali büntetője után pedig – közönség híján – a hangosbemondó ünnepelhetett. Öt perc múlva a hazaiak védelme nagyvonalúan felajánlotta az egyenlítést a rózsahegyieknek, akik kedvükre járathatták a labdát az Inter tizenhatosában, míg végül Števko rá nem unt a tili-tolira, és helyezett közelről a rövid sarokba. Itt aztán véget is érhetett volna a meccs, mert a hátralévő mintegy hetven percben egyetlen futballra emlékeztető jelenet sem akadt. Aki otthon maradt, jól járt; aki nem, azt a csapatok ezúttal is másfél órán át büntették. (jgj)
INTER–RUŽOMBEROK 1:1 (1:1), g. Lembakoali (16. – 11-esből), ill. Števko (22.). Játékvezető: Stredák; 300 néző.
INTER: Hýll–Čišovský, Šedivý, Kunzo, M. Čech (88. Hodek)–Burza, Paulík, Horváth, Chalupka (74. Opršal)–Lembakoali, Tomčák.
RUŽOMBEROK: Mucha–Školník, Mikuláš, Pospíšil, Had–Zošák, Helbich (90. Jurčo), Laurinc, Žofčák–R. Urban (88. Jelšic)–Števko (74. Latiak).
1. B. Bystrica 28 12 10 6 37:28 46
2. Žilina 28 11 11 6 47:33 44
3. Ružomberok 29 12 8 9 46:39 44
4. Trnava 28 11 7 10 36:35 40
5. Trenčín 28 11 6 11 30:32 39
6. Dubnica 28 10 8 10 34:33 38
7. Inter 29 10 8 11 30:31 38
8. Petržalka 28 7 13 8 33:32 34
9. Púchov 28 8 5 15 26:43 29
10. Slovan 28 6 10 12 31:44 28
A mai műsor – 16.30: B. Bystrica–Dubnica (Játékvezető: Udvardy), Trnava–Púchov (Šuniar), Petržalka–Žilina (Vlk); 18.00: Trenčín–Slovan (Havrilla)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.