Backley visszavonul
Steve Backley, volt világcsúcstartó brit gerelyhajító bejelentette, hogy az augusztusi athéni olimpia után visszavonul.
MÉG 14 NAP A MEGNYITÓIG
Steve Backley, volt világcsúcstartó brit gerelyhajító bejelentette, hogy az augusztusi athéni olimpia után visszavonul. A négyszeres Európa-bajnok klasszis a londoni Szuper Grand Prix sajtótájékoztatóján tudatta döntését a média képviselőivel, hozzátéve, hogy a Crystal Palace-ban versenyez utoljára hazai pályán. „Remek pályafutást tudhatok magam mögött, s remélem, ezt egy athéni éremmel sikerül megkoronáznom” – mondta Backley. A 35 éves dobóatléta 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben ezüst-, míg 1992-ben Barcelonában bronzérmet szerzett.
Doppingolt a világbajnok
A hegyikerékpáros világbajnok belga Filip Meirhaeghe doppingolás miatt nem vehet részt az athéni olimpián. A 33 éves klasszist június 25-én, ausztriai edzőtáborozása után ellenőrizték, s szervezetében az eritropoietin (EPO) nevű állóképesség-növelő szert találtak. „Az olimpia lett volna az utolsó versenyem, ahol a lehető legjobban akartam szerepelni. Sok gondom volt a felkészülés során, ezért nyúltam az EPO-hoz. Rossz döntés volt, sajnálom” – mondta Meirhaeghe. A Sydneyben ezüstérmes belga klasszis, aki június 27-én megnyerte a quebeci Világkupa-futamot, egyúttal bejelentette visszavonulását.
Két román is lebukott
A Román Doppingellenes Bizottság közleménye szerint az olimpiára készülő nemzeti csapatból két sportoló is tiltott szerrel ért. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy evezős és egy atléta bukott le, de a B-próbák elvégzéséig nem közlik a nevüket.
Ellopták Mocsai autóját
Nagy bosszúság érte Mocsai Tamást, az olimpiára készülő magyar férfi kézilabda-válogatott játékosát: miközben ő szerdán este éppen tréningezett, ellopták az autóját. A svájci bajnok Winter-thur 26 éves balkezes átlövője a budapesti Stadion Szálló előtt hagyta svájci rendszámú, méregzöld színű Audiját, s amikor visszatért, már csak a kocsi hűlt helyét találta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.