Mečíř: „Minden meccsemben volt valami, ami előre vitt”

Ön lett a 12. szlovákiai sportlegenda. Hogyan értékeli az elismerést?

Megtiszteltetés számomra, másrészt kicsit szomorú is vagyok, mert ez jelzi, hogy már nem vagyok a legfiatalabb, és a pályán már nem arathatok újabb sikereket, nem versenyezhetek. Nem gondolkoztam azon, hogy megélek-e majd hasonló elismerést, mert az élet úgyis megy tovább. Ha sikerült egy pár embert inspirálnom, példaképként szolgálnom vagy csak pusztán örömet szereztem valakinek a játékommal, akkor boldog vagyok, és ez a legnagyobb elismerés. Ez a mostani a maga modján adta magát az elért eredményeim, a karrierem miatt.

Pályafutásában mi volt az abszolút csúcspont?

Nem lehet egyetlen pillanatot kiválasztani. De például a szöuli olimpián fantasztikus volt, hogy egy csomó olyan sportolót ismerhettem meg személyesen, akiket csak a rádióból és az újságokból ismertem. Sokukkal teniszeztem is, együtt néztük az olimpiai versenyeket. Gyönyörű élmények voltak, ez az eufória szárnyakat adott nekem, és sokat segített abban, hogy végül bajnok legyek.

És ha egyetlen meccset kellene kiragadnia mind közül?

Minden torna sok meccsről szól, nem csak arról a bizonyos döntőről. Ilyen volt az olimpia is. Talán az elődöntő nehezebb volt, de ha meg kikaptam volna a fináléban, akkor egész másként értékelném. Az egész karrierem szép volt, minden egyes meccsem érdekes volt, izgalmas, volt benne valami, ami előre vitt. Az egyik mérkőzés nem létezett volna a másik nélkül.

Azt nem sajnálja, hogy nem sikerült Grand Slam-tornát nyernie?

Szép lett volna nyerni egy GS-t, de nem csináltam belőle tragédiát, hogy nem sikerült. Két-két döntős és elődöntős szereplésem volt, háromszor is Ivan Lendltől kaptam ki… Az olimpiai győzelem fantasztikus volt. Ha visszagondolok, annak idején hogyan, milyen felszereléssel kezdtem gyerekként teniszezni, elképzelni se tudnám, hogy hasonló magasságig juthatok.

Ha már múlt és jelen kerül szóba: tetszik önnek a mostani tenisz?

A játék állandóan fejlődik, egyre gyorsabb, egyre kevesebb a tér a taktikázásra. A reakcióidőt le kell szorítani, fizikailag is egyre komolyabb kihívás megfelelően felkészülni. Nincs nagyon mód a szép játékra, ahol jobban megmutatkozhatna egy-egy játékos stílusa. De ez teljesen természetes folyamat a sportban, az új teniszezők mindig egy kicsivel többet tanulhatnak már meg, mint amit a korábbi generáció tud. De a tenisz továbbra is egy szép és nagyon színes játék.

Ezek alapján mondhatjuk, hogy nem bánta meg a választását, sőt, feltételezhetően akár most is belevágna a profi teniszbe.

A „ha” – val kezdődő dolgokban nem nagyon hiszek. De el tudom képzelni, hogy a legnagyobb sztárok, akik régebben, nálam korábban teniszeztek, még a mai megváltozott körülményekben is képesek lennének érvényesülni, mert akkora egyéniségek voltak. Mert a tenisz nem csak arról szól, hogy technikailag épp mit tudok, hanem hogy ott van-e a szívem a pályán, rendben vannak-e fejben a dolgok. Milyen képességeim vannak, és tudok-e alkalmazkodni az új kihívásokhoz, esetleg még egy lapáttal rátenni és megelőzni a riválisokat.

Mivel foglalkozik most főedzőként a Szlovák Nemzeti Teniszközpontban?

Tulajdonképpen felügyelem, hogy mindenki helyesen, jól végezze a dolgát. Úgy gondolom, még mindig van mit átadnom a teniszezőknek és az edzőknek. Ha azt látom, hogy az elmondottakat fel tudják használni, és látom a szemükön, hogy hisznek benne, akkor nagyon örülök, és még szívesebben teszem a dolgom.

Mi az az alapvetés, amit nem csak a teniszezők, hanem akár minden sportoló magáévá kell, hogy tegyen?

A sport ugyanolyan dolog, mint bármi más az életben, folyamatosan alkalmazkodni kell az új körülményekhez, az új ellenfelekhez, és ebből a lehető legjobban kijönni. Az a legfontosabb, hogy az ember soha ne adja fel.