Meccs helyett fekete képernyő: a legnagyobb szolgáltatók blokkolják a BL-t az M4-en

Bajnokok Ligája

Kedden este sok olyan szlovákiai focirajongó hoppon maradt, akik az M4 SPORT csatornán akarták nézni a labdarúgó Bajnokok Ligája Hoffenheim–Manchester City mérkőzését. A legnagyobb tévészolgáltatók ugyanis a mérkőzés idejére blokkolták az adást.

A Bajnokok Ligája közvetítési jogainak kizárólagos szlovákiai birtokosa az idei szezontól 2021-ig az Orange Sport. A korábbi években a közszolgálati STV, valamint a Digi Sport közvetítette a BL-meccseket. Ebben az időszakban az M4-es tévéközvetítéseket is gond nélkül lehetett nézni Szlovákiából is, és még a két héttel ezelőtti BL-forduló keddi játéknapján sem volt blokkolva az M4 adása.

A második fordulóra azonban az Orange Sport érvényesítette a jogait, így a főbb tévészolgáltatók, a UPC, a Magio és a Digi ügyfelei már nem láthatták a meccset az M4-en.

A szokásos gyakorlat szerint a meccs előtti, utáni és a félidei stúdióbeszélgetéseket lehetett nézni, csak a mérkőzés alatt volt fekete a képernyő. A kisebb városi kábelszolgáltatók ügyfeleinél egyelőre nem volt blokkolva az M4.

„Hivatalos kérvényt kaptunk az Orange cégtől, hogy korlátozzuk a Bajnokok Ligája-meccsek sugárzását az M4 Sporton, mert a közvetítési jogok Szlovákiában az Orange-hoz tartoznak. Nem tehetünk mást, mint hogy fekete képernyőt sugárzunk a BL-meccsek alatt, mert jogellenesen egyetlen konkrét programot vagy műsort sem sugározhatunk” – írta a UPC egy nézői megkeresésre.

Az Orange Sport TV internetes szolgáltatását egyébként SMS-en keresztül lehet előfizetni, egy napra két euróért, vagy egy hónapra négy euróért. Ez mobil-, internet- és tévészolgáltatótól független előfizetés, és interneten keresztül lehet nézni a mérkőzéseket.

Ennek megvan a hátulütője, ha valakinek nem elég gyors az internetkapcsolata – az egyik pozsonyi vendéglátóhelyen kedden este a 19 órakor kezdődő mérkőzés közvetítése mintegy másfél percet késett, a 21 órás meccs második félidejére azonban már csaknem tíz percre nőtt a késés a sok akadozás, „tekerés” miatt. A cég honlapján minimum 4 Mbit/másodperces internetsebességet ajánlanak a zavartalan meccsnézéshez.

Azok, akik most fizetnek elő az Orange-nál tévészolgáltatásra, három hónapig ingyenesen megkapják a választott csomagjukhoz az Orange Sportot is. Paradox módon az Orange Sport tévécsatorna egyelőre nem része az Orange TV egyetlen programcsomagjának sem (még a 101 csatornát kínáló, optikai kábeles prémiumcsomagnak sem), az Orange Sport kiegészítő csomag (amely az Orange Sport 1, 2, 3, 4 sportcsatornákat tartalmazza) havi három euróba kerül. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?