Mászófal a röplabdacsarnokban

Komárom |

<p>Hiánypótló létesítménnyel gazdagodik holnaptól Komárom. A röplabdacsarnokban átadják (14.30) az újonnan épült mászófalat, amely egy új sportág térhódításának első lépését jelentheti a Duna-parti városban.</p>

„Maga az építés december közepétől tartott, és három hét alatt befejeződött. Ezt követte a közel százötven négyzetméteres mászófelület elkészítése – tájékoztatta lapunkat Malinák Zsolt, a Meredek Klub vezetője, a kezdeményezés mozgatórugója. – Négy sávban nyolc vonal készült, hatszáz fogással. Sem városunkban, sem nyolcvan-száz kilométeres körzetben nem létezik ilyen mászófal.”

A történet kezdete 2009-re nyúlik vissza, amikor képviselő-testületi határozat született a fal megépítéséről. A szándékból csak lassú lépésekben lett valóság, érdekharcok mentén haladtak előre, mígnem tavaly októberben végleg jóváhagyta a testület a mászófal megépítését. A klub háromezer, a város tizenegyezer euróval szállt be, Malinák szerint a fal és a felszerelés végül 26 ezer euró ráfordítással készült el.

Több mind húszan vannak a Meredek Klubban. A tagokon kívül is várják a mászni vágyókat. „Kétszer is felállítottunk egy pici mászófalat a Komáromi Napokon, s mindkét alkalommal néhány százan eljöttek. Ebből arra következtettünk, hogy komoly érdeklődés van a városban a kalandsportok e válfaja iránt – részletezi elképzeléseiket a klubelnök, aki akár lapunk mászószakértője is lehetne, hiszen a témában a múltban sorozatot írt hasábjainkon. – Nem kívánjuk korlátozni az érdeklődők körét, akár már hét-nyolc éves kortól jöhetnek gyerekek, felügyelet mellett. Alakulóban van a gyakorlás műsorterve. Hetente háromszor lesz alkalom mászni a falon, este öttől tíz-tizenegy óráig, a hétvégén akár már délután háromtól is. A csarnok üzemeltetőjével egyeztetve havonta pontosítjuk a látogatási időt, és az időszerű műsor honlapunkon, a www. steepclub.eu címen lesz feltüntetve.”

Nem akármilyen vendég érkezik a megnyitóra: Erőss Zsolt magyar hegymászó legenda, aki bolygónk nyolcezres csúcsai közül már kilencre feljutott. Két évvel ezelőtt komoly baleset érte a Magas-Tátrában, utána amputálni kellett a lábát. „Ő azonban újra visszatért, már a kórházi ágyon azon töprengett, hogyan folytassa. 2011- ben aztán meghódította földünk negyedik legmagasabb csúcsát, a 8516 méter magas Lhocét. Erőss Zsolt vetítéssel egybekötött élménybeszámolót tart, a falmászás megszeretéséhez is biztosan ad jó tanácsokat az érdeklődőknek” – tudtuk meg a házigazdától, aki szerint a jelenlévők a mászást is kipróbálhatják, és további két, hegymászói élményeket bemutató filmet is végignézhetnek. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?