Márton Anita ezüstérmes súlylökésben

Budapest |

<p>Márton Anita bravúros teljesítménnyel ezüstérmet nyert a portlandi fedettpályás atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján.</p>

A magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett döntőben a tavalyi fedettpályás Európa-bajnok magyar nehézatléta - a tőle már megszokott módon - nagyszerűen versenyzett, s óriási csatát vívott a szám két favoritjával, a hazai Michelle Carterrel és a kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok új-zélandi Valerie Adamsszel.    Márton 17,99 méteres dobással kezdte a viadalt, amivel a harmadik volt Adams (18,49 m) és az amerikai Jillian Camarena-Williams (18,17 m) mögött az első sorozatot követően. A folytatásban a magyar versenyző sorozatról sorozatra javítani tudott, másodikra 18,38-ra, harmadikra pedig az idei legjobbját jelentő 19,01-re repítette a súlygolyót. Ugyanakkor Mártonhoz hasonlóan Adams és az elsőre érvénytelent dobó Carter is folyamatosan javult, így Márton minden szériát követően a harmadik volt.    A versenyt látva az már szinte a harmadikra elért 19 feletti eredménnyel biztosnak tűnt, hogy a magyar atléta dobogóra állhat majd, hátránya azonban nem volt nagy ellenfeleivel szemben, Carter ugyanis a verseny felénél 19,31 méterrel vezetett, hat centivel Adams és 30-cal Márton előtt, így nem tűnt elérhetetlennek a még fényesebb érem.    A negyedik körtől már csak nyolcan folytathatták a finálét, ekkor az esélyesek "pihentek", egyikük sem javított - Márton 18,71-et ért el -, ötödikre viszont a szegedi sportoló még közelebb "lopakodott" vetélytársaihoz, 19,08 méteres dobása azonban továbbra is a harmadik helyet jelentette. A szabályok szerint - az izgalom fokozása érdekében - hatodik kísérletet már csak az első négy tehetett. Közülük az elsőként próbálkozó, negyedik trinidadi Cleopatra Borel messze elmaradt Mártontól, azaz ő már élete első vb-dobogójának biztos tudatában lépett dobókörbe, mindez azonban nem zavarta meg, s a tavalyi Eb-n elért 19,23 méteres fedett országos csúcsát tíz centivel túlszárnyalva, 19,33-mal az élre ugrott.    Ekkor azonban még hátra volt Adams és Carter, akik közül a címvédő új-zélandi sztár - aki a női súlylökésben 2006 és 2014 között egyeduralkodónak számított - nem tudott javítani. Így Carter utolsó dobásán a magyar vb-cím múlt, viszont az amerikai lökő egészen elképesztő kísérletet mutatott be, szinte tökéletes dobása után pedig 20,21 méternél ért földet a súlygolyó, ami számára vb-címet, Mártonnak pedig ezüstérmet jelentett.    Márton Anita bravúros teljesítményével a magyar atlétika hatodik fedett vb-érmét szerezte meg, köztük a második ezüstérmet, s egyúttal 1999 óta az első dobogós helyet.    "Még nem igazán tudtam feldolgozni, hogy ezüstérmes vagyok - idézte őt a hazai szövetség honlapja. - Három héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy dobogóra állok, aztán az utolsó időszakban már voltak biztató jelek. Edzőm, id. Eperjesi László sokkal optimistább volt, mint én, de ő kívülről jobban rálát a dolgokra."    Márton úgy fogalmazott, a versenyen eleinte nem volt vb-hangulata, mint mondta, "talán a selejtező hiányzott".     "Nem túl nagy ez a fedett pálya, érzésre kissé egy gálaversenyre hajazott" - tette hozzá, megemlítve még, hogy annyi gratulációt kapott, hogy teljesen lemerült a telefonja.    Baji Balázs a 60 méter gát első körében volt érdekelt Portlandben, és előfutamában 7.73 másodperces idővel a harmadik helyen ért célba, így biztosan jutott be a vasárnapi elődöntőbe, melybe mind a négy futamból az első három, illetve a további négy legjobb idő tulajdonosa került.    Mártont megelőzően a többpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi is nagyszerűen szerepelt a mostani vb-n azzal, hogy pénteken az ötödik helyen végzett ötpróbában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?