Marozsán: Ha összességében nézzük, szerintem pozitív volt ez a hét

marozsan

Marozsán Fábián négyszettes vereséggel búcsúzott a harmadik fordulóban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán elfoglalt 67. helyével a legjobb magyarnak számító játékos a korábbi US Open-győztes Marin Cilicet és a 22. helyen kiemelt Francisco Cerundolót búcsúztatta az első két körben, de a 32 között egy még nehezebb ellenfél következett: a 12. helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz. A 26 éves kaliforniai teniszező hat trófeát gyűjtött eddig, tavaly ötödik is volt az ATP-rangsorban, és negyeddöntőt vívott Wimbledonban, valamint a US Openen is. Az idén az Australian Open előtt nem nyert mérkőzést, és eddig viszonylag könnyű ellenfeleket búcsúztatott Facundo Diaz Acosta (90.) és  Hugo Gaston (97.) személyében.

Első összecsapásuknak a tízezer férőhelyes, rossz idő esetén befedhető John Cain Arena adott otthont, ahol a remekül röptéző és rövidítő Marozsán 2:0-ra elhúzott, és ettől kezdve elég volt a saját szervájára koncentrálnia. Fritz mindent megtett, hogy visszabrékeljen: előbb 2:0-nál, majd a szettért adogatva kellett fogadóelőnyt hárítania a 24 éves magyarnak, de jól összpontosított, két nyerő szervával és egy pontot érő tenyeressel fordított.

A folytatásban az amerikai egyre jobban teniszezett, átvette az irányítást, ráadásul Maro-zsán játéka kicsit szétesett, túl sok volt benne a ki nem kényszerített hiba. Ekkor még viszonylag gyorsan összeszedte magát, és 2:5-ről visszajött 4:5-re. Elképesztő gém következett, Marozsán négy játszmalabdát hárított, az egyiket 199 km/h-ás második adogatással, a másikat bravúros rövidítéssel, de Fritz addig szorongatta őt, amíg övé nem lett a szett (4:6). Innentől egyre nőtt a különbség kettejük között. Fritz alig vesztett pontot adogatóként, a nyomás így a magyaron volt, és ezzel most nem tudott mit kezdeni: 3:6, 6:4, 6:2, 6:2-re veszített.

„Ha összességében nézzük, szerintem pozitív volt ez a hét, harmadik fordulót tudtam játszani Grand Slam-főtáblán, életemben először – értékelt Marozsán, aki rámutatott: sok időt töltött a pályán egyéniben és párosban is, csütörtökön nem volt pihenőnapja, de nem erre fogja a vereséget. – Ez egyáltalán nem probléma, ezeket meg kell tanulnom, fejlődik ezzel a kondim. Szeretnék minél több meccset játszani, nyerni és remélhetőleg akkor ezeket fogom bírni. Amit mindenféleképpen kiemelnék, az az, hogy a szervámnak javulnia kell azért, hogy az ilyen játékosok ellen legyen esélyem” – fejtette ki. (MTI, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?