Marco Rossi
Marco Rossi nem ülhet a le a kispadra az észtek ellen
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében nem ülhet le a kispadra az észtek elleni, jövő csütörtöki mérkőzésen Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A hazai szövetség honlapjának szerdai híre szerint az olasz szakembert azért marasztalták el, mert a görögök elleni, idegenbeli Nemzetek Ligája-összecsapás alatt és után sportszerűtlen viselkedést tanúsított.
Az UEFA fegyelmi testülete először három mérkőzésre tiltotta el Marco Rossit, az MLSZ kezdeményezésére azonban személyesen hallgatta meg, az eltiltás mértékét pedig háromról két találkozóra módosította, a másodikra vonatkozó eltiltás végrehajtását pedig egy évre felfüggesztette. A döntést a szövetségi kapitány és az MLSZ is tudomásul vette - olvasható az mlsz.hu oldalon.
"Ahogy azt korábban is és a mai napon a bizottság tagjainak is elmondtam, őszintén sajnálom a történteket - nyilatkozott Marco Rossi. - Különösen azért, mert sosem állt szándékomban tiszteletlenül viselkedni a játékvezetőkkel szemben. Az érzelmeim, a szenvedélyem sokszor túlzottan el tudnak ragadni egy-egy mérkőzés alatt, és ez nem helyes dolog. Ezen mindenképp változtatni szeretnék a jövőben."
Az MLSZ közleménye szerint a felkészülési program változatlan marad: az edzéseket továbbra is Marco Rossi irányítja. A fegyelmi büntetés mindössze azt tiltja meg, hogy az észtek elleni mérkőzés ideje alatt a kispadon helyet foglaljon, illetve a csapattal érintkezzen a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott jövő csütörtökön 20.45-től játszik az észtekkel a Groupama Arénában, három nappal később pedig ugyanott a finnekkel mérkőzik a Nemzetek Ligájában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.