Már a nyolcaddöntőben

London. Az amerikai Ace tenisz szaklap olvasói idén Danielát választották meg a legszexisebb teniszezőnőnek, aki ezzel letaszította az eddigi favoritot, Anna Kurnyikovát a trónról.

London. Az amerikai Ace tenisz szaklap olvasói idén Danielát választották meg a legszexisebb teniszezőnőnek, aki ezzel letaszította az eddigi favoritot, Anna Kurnyikovát a trónról.

Az orosz lány pár évvel ezelőtt parádés teniszjátékával hívta fel magára a figyelmet, ám a közvélemény egyre többet dicsérte bájos arcát, termetét, hosszú szőke haját, és végül a modellszakma szippantotta be a csinos orosz sportolót. Míg megjelenésével egyre nagyobb sikereket ér el a divatvilágban és a szórakoztatóiparban, hiszen már Iglesiasszal is szerepelt együtt az énekes videoklipjében, sporteredményei fokozatosan gyengülnek. Az idei wimbledoni tenisztornán már az első fordulóban vereséget szenvedett honfitársától, Tatyjana Panovától, így búcsúznia kellett a pályáról.

Helyette azonban újabb teniszszépség került a figyelem központjába. A 19 éves Daniela Hantuchovát – Szlovákia lábai néven emlegetik Wimbledonban, és a brit sajtó Kurnyikova utódjának tartja a WTA összesített listájának 12. helyén szereplő szépséget. Danielát azonban hidegen hagyják a külsejéről áradozó cikkek: „Ez hozzátartozik a tenisz mai világához. Az emberek szeretnek ilyesmiről beszélni. Én akkor vagyok elégedett, ha a játékomról is hasonlóan jókat írnak.”

És írhatunk, mert Daniela a wimbledoni torna 3. fordulójában 82 perc alatt 6:4, 6:4 arányban nyert a szlovén Matevzic ellen és bejutott a nyolcaddöntőbe.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK, nők, 3. forduló: Dokics–Dechy 7:5, 6:2, S.Williams–Calle 7:6, 7:6, Capriati-Bedáňová 6:4, 6:2, Rubin–Panova 6:4, 6:1, Maursmo–MIskina 6:4, 6:2, Pierce–Granville 6:3, 4:6, 1:6.

Férfiak, 3. forduló: Krajicek-Srichapman 7:6, 6:4, 6:2, Philippoussis-Kiefer 3:6, 6:3, 6:4, 6:2, Kafelnyikov–Maliss 6:7, 5:7, 1:6, Arthurs–Dent 7:6, 7:6, 6:7, 7:6.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?