Már 3-1-re vezet a Vancouver

<p>Az alapszakaszgyőztes Vancouver Canucks 4-2-re nyert a San Jose Sharks otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoportja döntőjében, és így egyetlen siker választja el attól, hogy bekerüljön a Stanley Kupa fináléjába.</p>

Nyugati főcsoport, döntő, 4. mérkőzés:

San Jose Sharks-Vancouver Canucks 2-4


Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-1 a Vancouver javára.

A hazaiak sorozatban öt emberelőnyös helyzetet is elpuskáztak, majd a második játékrészben a kanadai gárda 1 perc 55 másodperc alatt három, 5 a 3 elleni szituációt is gólra váltott.

A záró játékrész elején újabb vendéggól esett, és a hazaiak hiába lőttek két gólt a végén, kikaptak.

A Vancouverben Henrik Sedin négy, ikertestvére, Daniel három gólpasszt adott. A hátvéd Sami Salo két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A következő mérkőzésre magyar idő szerint szerda hajnalban kerül sor Vancouverben, és ha ott nyer a Canucks, akkor 1994 óta most először játszik ismét nagydöntőt.

Keleten a Boston Bruins-Tampa Bay Lightning párharc 2-2-re áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?