<p>Érdekes kis meccseket hozott a keddi játéknap a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Lássuk.</p>
Majdnem blamálta magát a Barca
KISS TIBOR NOÉ
Az első érdekesség rögtön az volt, hogy a Sahtar Donyeck 2:1-re legyőzte a Chelsea-t. De ez csak első blikkre érdekes, angol csapat még soha nem győzött Donyeckben, és erre a Chelsea-nek sem volt esélye. Sőt, ha Petr Čech nem véd olyan nagyszerűen, akkor a londoniak nagy zakót is kaphattak volna. „A Sahtar irányította a játékot az első félidőben, és a szünet után is nagyon magas szinten futballozott” – mondta a találkozó után Braniszlav Ivanovics, a Chelsea szerb védője, és ennél jobban nem is lehetne összegezni a mérkőzést.
A Sahtar játékosai fiatalok, öt-hat éve együtt játszanak, 2009-ben megnyerték az UEFA-kupát. Nem lehet őket kiscsapatként emlegetni, ezt sokadszorra bizonyították. A Sahtarnál mindenki tudja a helyét, intelligens, labdabiztos, kreatív focisták alkotják a keretet. Feltűnő – és a Barcelonával mutat hasonlóságot –, hogy a donyeckiek soha nem kapkodnak, inkább türelmesen adogatnak, és minden játékhelyzetből igyekeznek a legtöbbet kihozni. S bár az angolok bíznak abban, hogy a Stamford Bridge-en megszerzik a három pontot, ott sem lesz könnyű dolguk a kontrajátékot tökéletesen művelő ukránok ellen. Tény: a 2012- es futballősz egyik legjobb csapata Mircea Lucescu gárdája.
A Chelsea elleni idegenbeli 2:2 után azt írtuk a Juventusról, hogy a torinói gárda ismét felnőtt Európához. A Sahtar elleni hazai 1:1 (illetve az ott mutatott játék) ezen némileg finomított, a Nordsjaelland elleni idegenbeli 1:1 pedig már meg is kérdőjelezte ezt az állítást. A dán BL-újonc ellen ráadásul a tompa és kiszámítható focit játszó olasz csapatnak csak a hajrában sikerült egyenlítenie. A két pont elvesztésével bajban a Juventus, egyre valószínűbb, hogy a továbbjutáshoz nem lesz elég legyőznie a Chelsea-t hazai pályán – Donyeckben is kellhet majd a három pont. Ez pedig szinte reménytelen küldetésnek tűnik: a Juventus az utolsó tíz európai kupameccse közül egyet sem tudott megnyerni, sőt – minden rekordot megdöntve – ez volt zsinórban a kilencedik döntetlenje.
Majdnem meglepetés született Manchesterben is. Éppen a Braga elleni BL-mérkőzés előtt számolták ki a statisztikusok, hogy a ManUnited a bajnokságban már 12 pontot szerzett vesztett állásból. Erre mi történik a Sporting ellen kedden: a portugálok Alan szép duplájával már húsz perc után 2:0-ra vezetnek, majd a Manchester United megfordítja a mérkőzést. Persze, azt a csapatot nem kell félteni, ahol Rooney és Van Persie mögött olyan tartalékok vannak a csatársorban, mint a mexikói Chicharito, aki ezúttal duplázott. Másfelől, a védelemmel azért lesznek még gondok: a Rafael, Evans, Carrick, Büttner négyesnél láttunk már jobbat. Nem csak Manchesterben.
Kevésen múlott a blamázs a Barcelona számára is, a katalánok csak a 94. percben tudták begyötörni a győztes gólt a szélsőségesen defenzív stílusban játszó Celtic ellen. A gólnak ezúttal semmi köze sem volt a tiki-takához, Adriano beadása után Alba talpalt a jobb sarokba, a Camp Nou pedig felrobbant. Vilanova Barcája egyelőre csak nyomokban idézi Guardioláét, Messi nélkül mi lenne ezzel a csapattal? Ezen az sem segít, hogy a Barcelona játékosai – a BL történetében alighanem példátlanul – kilencven százalékban birtokolták a labdát a skótokkal szemben.
S ha már az érdekes statisztikáknál tartunk: a kolozsvári CFR úgy szerzett egy pontot az Olimpiakosz rettegett stadionjában, hogy a kilencven perc során mindössze 51 pontos passzt tudott bemutatni. Kis túlzással: kétpercenként egyet. Ez ám a takarékosság!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.