Magyarországról Csehországba került az Ipoly-kupa

ipoly-kupa

Mindössze néhány órát töltött Ipolyságon a vándorserleg. Mindaddig, amíg tartott a 48. Ipoly-kupa és 11. Ferdinand Daučík Emlékkupa, a középiskolás csapatok hagyományos nemzetközi focitornája.

Visszahozták Szécsényből, elvitték Valašské Meziříčíbe, miután az ottani gimnazisták magabiztosan megnyerték a mérkőzéssorozatot.

Jó volt két év kihagyás után újra találkozni, a torna újra életet, pezsgést hozott a két gimnáziumba. Találkoztak, futballoztak, barátkoztak, egymásnak szurkoltak a diákok – mondta lapunknak a sporteseményről Gajdács Mónika, a vendéglátó Szondy György Gimnázium igazgatója, aki diákként négyszer, tanárként hússzor, s a tanintézmény vezetőjeként először volt jelen. – Ami a győztest illeti, igazán kimagaslott a mezőnyből, a legjobban játszottak és a legtöbb gólt rúgták a csehországiak. Újításként a diákok énekelték el a megnyitón a három ország himnuszát. Köszöntötte a jelenlevőket Martinek János kétszeres olimpiai bajnok magyar öttusázó is, aki kiemelte, hogy a tanulás mellett létszükséglet a sportolás. Révész Ferenc, a torna megálmodója és istápolója betegsége miatt videoüzenetet küldött, melyben elmondta, soha nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig élő hagyomány lesz az Ipoly-kupából. A torna alatt megkoszorúztuk Ferdinand Daučík emléktábláját, így tisztelegve városunk szülötte előtt, aki főleg neves edzőként tett sokat le a spanyol futball asztalára.”

Közben lezajlott a vegyes csapatok röplabdatornája is, melyet szintén a Valašské Meziříčí nyert meg, a Szondy-gimi előtt.

Érdekes

48. Ipoly-kupa és 11. Ferdinand Daučík Emlékkupa

A csoport: Gymnázium Valašské MeziříčíFFKIKI Ipolyság 11:1, Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola IpolyságValašské Meziříčí 3:4, FFKIKIM. Sz. Szakközépiskola 1:12.

Sorrend: 1. Valašské Meziříčí 6, 2. M. Sz. Szakközépiskola, 3. FFKIKI 0.

B csoport: Gymnázium Šahy (szlovák)–Szondy György Gimnázium Ipolyság 2:0, Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium SzéchényGymnázium Šahy 4:2, Szondy-gimi–Szécsény 1:5.

Sorrend: 1. Szécsény 6, 2. Gymnázium Šahy 3, 3. Szondy-gimi 0.

Elődöntő: Valašské Meziříčí–Gymnázium Šahy 8:1, Szécsény–M. Sz. Szakközépiskola 1:9.

Az 5. helyért: FFKIKI–Szondy-gimi 12:2.

A 3. helyért: Gymnázium Šahy–Szécsény 4:5.

Döntő: Valašské MeziříčíM. Sz. Szakközépiskola 4:1.

Végeredmány: 1. Gymnázium Valašské Meziříčí, 2. Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Ipolyság, 3. Széchény, 4. Gymnázium Šahy, 5. FFKIKI Ipolyság, 6. Szondy-gimi.

Díjazottak, a legjobb kapus: Török Ádám, a legjobb góllövő: Matej Fehér (mindketten M. Sz. Szakközépiskola Ipolyság). (jmk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?